Szombaton én főztem az ebédet. Egy kicsit izgultam, hogy ilyen finom kaják mellett, amilyen Monica mamája főz, vajon mennyire fogadják el az idegen ízeket. Miután korábban már alaposan szétnéztem a supermarketekben, elsőre  egy töltött paprikát tűztem ki célul. Mivel az Spanyolországban már jól vizsgázott, talán itt is lesz esélye megnyerni a kóstoló ízlését. Mivel az picit édeskés ízű, ha valaki nem szereti, gondoltam egy kis baconszalonnába göngyölt csirkemájat is mellé teszek. A töltöttpapriak egészen jól sikerült - már ahhoz képest, hogy kicsit más lett mint otthon. Elég sűrű lett és nem zavarta meg, hogy nem szokásos hazai paprikából, hanem zöld színű kaliforniai paprikából tettem bele darabokat. A kisfiúnál a gombócok osztatlan sikert arattak, még vacsira is evett belőle. A nagymama háromszor is szedett, azt kérte tanítsam meg rá, hogy hazavigye a receptet Kolumbiába. Legkevésbé talán Monica találta ízletesnek. Nála viszont a baconos máj "jött be". Egyébként az egész család szereti a belsőségeket, így ebbéli aggodalmaimat eloszlatták. Kétszer ennyi is elfogyott volna, mert ebből csak óvatosan mertem csinálni. Még a kisfiú apja is megkóstolta a főztömet. Szerintem ő inkább udvarias volt, de ő mindíg az. 

Tegnap pedig nagy nap volt a kis család életében. Gabriella baba keresztelője.

Miután kétszer-háromszor is invitáltak, úgy tartottam nem lenne illendő, hogy távol maradjak. Először a templom, aztán a szokásos vendéglátás, amit a keresztszülők házánál tartottak. Miután senkit nem ismerek és a spanyolt sem beszélem nem tűnt túl szórakoztató előjelnek. Aztán különösen fontos szerepem lett, miután beszélgetni kezdtünk arról, hogy elfoglalnám magam egy kis fényképezéssel. Semmi felelősség, mert nincs gyakorlatom, de igyekszem majd pár képet készíteni, ha akarják. Akarták. Nem is gondoltam, hogy mennyire. Úgy tűnik, ez itt valami luxus dolognak számíthat, hogy valaki  félprofi cuccal, hátizsákostól próbál elkapni néhány pillanatot, amiről előre nem is tudja, hogy  mi következik. Nagyon kiöltözött mindenki, fodrász, smink.... Úristen! Mi lesz velem, ha elbénázom nagyon a dolgot??? Volt bennem némi aggodalom. 

Próbáltam előre valami információt kicsikarni Monicatól, hogy mi fog történni. Hát... először elmegyünk a templomba, ott megtörténik a szertartás, aztán odamegyünk a keresztszülőkhöz. Mondom oké, just... mi történik majd a szertartás alatt? Hát azt nem tudja.... Mondom szabadon mászkálhatok majd a templomban? Azt mondja persze igen. Na meglátjuk.

Elérkezett az idő. A templom kívülről teljesen egyszerű, belülről ízléses, semmi túldíszítés. Elég sok férőhellyel. A pap nem túl barátságos. Két család is tartotta a keresztelőt egyszerre. A másik családnál jóval többen voltak, mi csak kb tízen. Fotós egy se. Na most mit csináljak? Tényleg nagy szám volt az, hogy ilyen kütyüvel ott megjelentem, egy kicsit zavarban voltam miatta. Nem ismerem a szokásokat, nem akartam zavarni a szertartást sem, ráadásul miután megegyeztek, hogy mindkét család a spanyolt részesíti előnyben, még az információszerzés pici esélyét is elveszítettem.  

Nem mondhatnám, hogy ez lesz életem legjobb fotózása, legalábbis eredmény tekintetében. Ami nehézség lehetett és ami hibát lehetett elkövetni, na azt én mindent megcsináltam. :) Fotós körökben ismert milyen nehéz feketét és fehéret egymás mellett fotózni. Vagy az egyikkel van baj fénymérés tekintetében, vagy a másikkal. Vagy például olyan távolságból fotózni, hogy ne zavarja a szertartást, de még a rendszervaku is harcol az elemekkel, így picit életlenek maradnak a képek. Ráadásul valami vacakolás van a gépemmel, mert nagyon sokszor lefagyott, le kellett kapcsolni és újraindítani. Nem tudom mi baja lehet.  No szóval nem volt egy ideális fotóterep kezdő esetlenkedőknek. :)

Végülis a katolikus szertartáshoz picit hasonlóan meg lett keresztelve Gabriellánk a 3 hónapos bébink. :)

(A képen középen Monica tartja a babát, két oldalt pedig a keresztszülők.)

Az utána következő vendéglátás a keresztszülőknél volt, annál a családnál, ahol egyszer már korábban jártam Monica-val. Családias hangulatú volt, kellemes latin zenével és nagyon finom ennivalóval. Itt nem bonyolítanak túl kaja szempontjából semmit. Volt egy orosz saláta, és egy "imperial"-nak nevezett kubai étel, ami nagyon finom volt. Egészen sárga rizs, nagyon finom husi apróra szeletelve és a tetején 1 cm vastag sajtréteg. Nagyon finom volt, pedig én rettentően finnyás vagyok. A desszert itt is készen vásárolt izé. Nem nagyon jöttek be, de végülis meg lehetett enni. 

(Gabriella baba nagymamájával, Tonja-val)

Sötétedés után még sétáltam egy rövidet a háznak a környékén, ahol voltunk és kedves karácsonyi díszítéseket fotózgattam. Hazaérkezés után Monica olyan izgalommal vetette rá magát a készített fotókra, hogy már a letöltést is asszisztálta. Nem szeretek ilyenkor fotót mutogatni, mert egész más lesz majd a végére, amikor már leválogattam a rosszakat, de nem lehetett nemet mondani. Még este átküldtem mail-ben a képeket, hogy ma már mutathassa munkahelyén. 

A nap mérlege: egy majdnem kitört sorompó az egyik lakóparknál, (Monica izgatottságában nem vette észre, hogy csak a kapu nyílt ki a sorompó még nem és nekiment), két darab eltévedés, na nem inkább három, egy megkeresztelt csecsemő, kellemes délután, néhány fotó... sose legyen rosszabb! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.