Kihasználva a még hátralévő időt, amíg kocsikázhatok igyekeztem kiválasztani azokat a helyeket, amelyek csaknem, vagy egyáltalán nem megközelíthetőek enélkül. Vagy éppen útba estek. Az első nap ismét megpróbálkoztam a suliban megszerezni a diákbérletet. Nem volt egyszerű vállalkozás, mert kígyózó sor állt a pénztárnál. Hosszú kígyózó sor. Mese nem volt, beálltam. Előtte még szétnéztem a nyelvkönyvek között, hogy mennyit nem kell kifizetnem azzal, hogy végülis a beszélgetős tanfolyamhoz nem kell könyv. Nem kevés pénzbe kerülnek a tankönyvek. Otthon se olcsók, de itt 40 és 70 dollár között mozogtak. Ügyesen kitalálták a használt tankönyvek újrahasznosítását. Két féle ár van a polcok cetlijein. Ha valaki megelégszik a használt tankönyvekkel, elég jó árkedvezményt kaphat. Ennek a használtkönyv vásárnak az utolsó napjaiban próbáltam én bérletet venni, amit ugyanott kellett fizetni. 

Amikor végre sorra kerültem kiderült, hogy a leányzó nincs tisztában azzal, hogy a bérlet adott hónap elsejétől az utolsó napjáig érvényes, vagy válthatom dátumtól dátumig. Új helyre küldött, ahol végre megtudtam, hogy feleslegesen álltam végig a sort, január utolsó napjaiban megismételhetem manővert a február havi bérletért. Mindegy, így is nagy segítség lesz, ha csak egy hónapig tudom használni is. (Most felmerülhet, hogy januárból is elég sok idő van még, de van egy hetes bérletem, amit még nem használtam fel. Butaság volt megvenni most már kitapasztaltam, de hát…. csata után okos a tábornok, mint ahogy azt a tesóm mondaná.) 

Miután ez tisztázódott, csaknem dél lett megint. Gondolkodtam, hogy merre induljak tovább, végülis amellett döntöttem, hogy legközelebb az Evergladeshez vagyok, akkor az utolsó sétámat megejtem arra felé. De előtte még megálltam a híres Dolphin Mall-nál, ami egy elég nagy bevásárló központ, pontosabban Outlet.  Teljesen hasonlít a mi bevásárlóközpontjainkhoz, nem is fecsérelem tovább rá a szót. Otthon se vagyok egy shoppingolós fajta, itt is csupán végigszaladtam. Mindenhol ki vannak írva az árkedvezmények, de közelebbről megnézve nem is biztos, hogy annyira kedvezményesek. Persze biztos lehet találni hosszabb molyolás után egy-egy alkalmi vételt, de… nos ezt nem nekem találták ki. Ami meg kifejezetten zavaró volt az a standosok… hát, mondjuk ki: erőszakossága. Esküszöm az egyiptomi piacokra emlékeztetett. Hiába mondtam, hogy köszönöm nem, még jött utánam. Ez eddig teljesen ismeretlen volt itt számomra. (Mellesleg az egyébként nem túl jó tömegközlekedés ellenére a reptérről ide közvetlen buszjáratot indítottak nemrégiben. Hát hiába, az üzleti világ.) 

Megkapta a második esélyét a Burger King, ami ezzel végleg lekerült az itteni kajálóhely listámról. Kevés volt, drága és pocsék ízű. Ha itt kóstoltam volna meg először a termékeiket, valószínűleg sose ettem volna máshol. Nagy fekete pont. Viszont volt egy „pereces” amit kipróbáltam, miután éhen maradtam. Ez csak kinézetre hasonló a mi otthoni pereceinkhez, kisebb és a tésztája…. emlékeztet a kürtős kalácséra, de a külseje puha. Amiben nagyon eltér, hogy fahéjjas cukorral szórják meg. A fahéj mindig is a gyengém volt, illatát és ízét tekintve is. Vettem egyet és a felét egyből behabzsoltam. Nagyon finom volt. 

Tele pocakkal vettem az irányt itteni egyik kedvenc helyem, a Shark Valley felé. Egyszercsak majd leejtettem a kezemből a fényképezőgépet úgy megijedtem. Jó életlen is lett a kép… A következő látvány tárult elém:

Nem tudtam mit érezhetett az előttem lévő kocsi sofőrje, de én majdnem liberót cseréltem. Hallottam, hogy az Evergladesből jó néhányan nem tértek vissza, kering errefelé számos legenda erről. De én alligátorokról, meg óriás kígyókról hallottam, nem pedig medvéről!!!! 

Na jó, most már elárulom. Szegény kitömött jószágot épp szállították egy utánfutón. Hátrafelé fordulva próbálta riogatni a népeket. De jó történet lehetett volna, nem?!  

Erősen közeledett a 3 óra, mire odaértem. Tudtam, hogy a nyitott kisbuszok óránként közlekednek. De az is tudtam, hogy a két órás utat valószínűleg nem bírnám ki egy előzetes restroom vizsgálat nélkül. Igaz pottyantós volt angolvécés csomagolásba. Megértettem, hogy az idős hölgy, aki szembe jött velem a bemenetelkor mondta, hogy ne felejtsem majd el lehúzni a vécét. Bevallom, kicsit bogarasnak hittem, amikor felfogtam, hogy mit mondott. J E kis kitérő épp elég volt ahhoz, hogy integethessek az épp kiinduló kirándulóbusznak. Igy maradt egy órám, hogy megvegyem a jegyet, belehallgassak egy kicsit az itt honos fákkal kapcsolatos előadásba, amit természetesen önkéntes tartott. Elsétáltam a tanösvénynek is nevezhető szokásos hidas megoldáson, majd visszatértem a várakozók közé. Sikeresen egyébként az utolsó járattal tudtam menni. 

Lehet egyébként óránként 8,5 euróért kerékpárt is bérelni, ami közelebb állt volna hozzám a fotózás miatt. A huszonegy-két kilométer letekerése plusz a fényképezés azonban tetemesebb költség lett volna, ráadásul idő sem volt már rá, mert zárt volna a park. 

Szerencsére nem voltunk túl sokan a buszon, így mindkét irányba tudtam használni a gépemet. Ami viszont nem volt szerencsés, hogy a zaj miatt a madaraknak a hátsó fertálya volt leginkább fényképezhető, amint épp szárnyra kapnak  a zavaró behatoló miatt. Néhány elvetemült állt csak modelt, de az is lehet, hogy egyszerűen szeretik a turisták „húúúú, háááááá” felkiáltásait, amikor meglátnak belőlük egy-egy példányt. A másik kevésbé szerencsés dolog a busz pilótája. Képtelen volt tisztességesen megfegyelmezni a lóerőket állás közben.  No de lássuk az élővilágot!

Annyit dícsértem, de nem sokat írtam magáról az Evergladesről. Sokat azt mondják rá, hogy mocsár, pedig nem az. Egy nagyon-nagyon lassú folyású folyó, az Okeechobee sekély vízű tó természetes lefolyása, amit magyarul a füvek folyójának lehetne fordítani. Mivel itt szinte nincsenek tengerszint feletti magasságok, így a víz naponta 30 métert tesz meg, de folyik! Egyébként a Shark Valley is onnan völgy, hogy 1 méterrel alacsonyabban van a területe, mint Miami-é. Mint nálunk egy tisztességesebb mélységű árok. Egyébként a Világörökség része rég óta páratlan természeti adottsága, flórája és faunája alapján egyaránt. 

Florida természetes élővilága már a múltté. A városok létrejöttével gyakorlatilag szigetekben lelhető fel az eredeti növényzet. Tényleg minden beépíthetőt beépítettek. Ezért is nem nagyon található természetes partszakasz. Itt már csak fölfelé lehet építkezni, mondta nekem egy itteni lakos. Szerencsére az Everglades fontosságát talán még időben felismerték. Páratlan természeti környezettel találkozhat az idelátogató. Pestiesen szólva nekem nagyon bejött…

A kirándulóbuszos út legtávolabbi pontján található egy beton építmény, egy kilátó torony. Kaptunk némi szabadidőt, hogy mi is meghódíthassuk magaslatát. Út közben néhány gyíkkal és egy alligátorral is összefutottunk, de láthatóan macerának vették látogatásunkat a hüllők és nyugalmasabb helyet kerestek kora esti sziesztájukhoz.

És hogy ezen a napon se maradjak naplemente nélkül, visszafelé ismét káprázatos köszöntőt mondott a nap távoztában.

A madarak hazafelé igyekeztek fészkeik felé…

Vagy épp már otthonról tekintgettek a sietős szárnycsapásokkal száguldó társaik felé.

Ismét egy szép napon vagyok túl… J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.