2013.01.07. 01:31
Orlando-i kalandozások 2.
Már éjszaka hallottam, hogy esik. Nem kicsit. És fúj a szél. Az időjárásba vetett összes optimizmusomat összeszedve rövidujjúban és háromnegyedes gatyóban meg túraszandiban közelítettem meg a reggeliző helyet. 13 fok volt. Lehet, hogy a hét legjobb beruházása volt a tegnapi poncsó vétel?
A reggeli ismét kellemes meglepetés volt, tea, tej, kávé, gyümölcslevek, pirítós és zsemle, goffri, egyéb édes fánkfélék, főtt tojás, sült tojás, apró sültkolbászkák, vaj, gyümölcsjoghurt, gyümölcs... szóval, aki itt éhen maradt reggelije alatt na az megérdemelte. Ja és persze az elmaradhatatlan műzlik és szirupok. Ami ismét kellemes dolog volt, hogy itt a népek nem lökték fel egymást a kaják felé közeledve. Mindenki türelemesen várt, amig az előtte lévő megsütötte a pirítósát vagy a goffriját. Nem voltak idegbetegek az emberek, pedig elég rossz időnek igérkezett.
Visszamenve a szobámba alább adtam optimizmusomból és felvettem a tartalékként hozott vékony hosszú nadrágomat és zárt cipőmet, ami ugyan nem vízálló, de legalább meleg. Legalábbis most még. Elkezdtem az időjárást nézegetni, hogy hol jobb elázni egy kisebb vagyonért: Orlando-ban 13 fokban, vagy az óceán partján 18-ban. Megintcsak az űrközpont győzött. Megnéztem egy vázlatos térképen, hogy van egy 50-es számozású út, ami majdnem párhuzamos azzal, amin tegnap a városba érkeztem, de nem fizetős és nem utolsó sorban egy új út, amin még nem jártam. Megszületett a döntés: irány az óceánpart.
Épp a napokban beszélgettem az egyik ismerősömmel, hogy van néhány dolog, ami a világon mindenütt egyformán működik. Egy új tapasztalattal gyarapodott a készlet. Ha leesik néhány csepp eső, épp úgy mint Budapesten, na ott is megállt az élet. Közel két órámba telt kiverekedni a városból. Nem azért, mert az éjjel megnőtt volna. Rengeteg kisebb-nagyobb baleset volt, emiatt kialakultak torlódások. Nem volt egyszerű. Nagynehezen kiérve a városhatáron kezdett csendesedni a forgalom és kényelmes kocsikázóssá vált a tempó. Majdnem tökéletes volt az időjárástól eltekintve.
Már írtam, hogy milyen biciklisbarát és akadálymentesített Miami-ben minden. Egész út során meg kell, hogy erősítsem, hogy szinte mindenütt van kialakítva az út mellett kerékpársáv.
Itt a szárazföld belsejének számító részen szinte elmaradt a trópusi növényzet, erősen őszi lombozatú hagyományos fákkal, sőt kisebb erdőkkel találkoztam. Alapból nem sok a fa, pontosabban az erdő errefelé. Hogy ez a szegényes talajviszonyoknak köszönhető-e (otthon sincs a homokon sok fa), vagy az ember "áldásos" tevékenységének, azt nem tudom. De ami van, az többnyire csökevényes, kipusztult volt, itt pedig kicsit hasonlított arra, amit erdőnek hívunk.
Kerekerdő rejtekén pedig mi mást találhattam volna, mint egy Christmas nevű apró települést. Saját postával, ajándékbolttal, néhány házzal. Sajnálom, hogy nem találkoztam vele a leírásokban, az úton meg mire felfogtam, hogy ezt jó lenne megnézni, már tovább haladtam mellette és mint mondtam nem bővelkednek kiállási lehetőséggel az utak. Jóval később lehetett volna megfordulni. Gondoltam majd hazafelé esetleg megnézem, most már tudom mire számíthatok.
Már egészen közel értem az óceánhoz, amikor hatalmas űrsiklót láttam parkolni az út szélén.
Kiderült, hogy az Astronauta Fame and Hall -nál járok, ami a Kennedy Space Center egyik kiállító helye. Olvastam róla a brossúrákban, de úgy gondoltam elég lesz űrhajózásból egy kiállitó hely is. Viszont volt valami, amin megakadt a szemem. Ezzel is találkoztam a kiadványokon, de nem tudtam, hogy szó szerint belé fogok botlani. Ez pedig az American Police Hall and Fame & Museum volt. Gondolkodás nélkül bekanyarodtam.
Amit bent láttam, arról nem tudok elfogódottság nélkül beszélni... Immáron másodszor szembesültem azzal, hogyan tiszteli és becsüli meg egy nemzet azokat az embereket, akik az életüket áldozták azért, amire esküt tettek. Sokan voltak. Nagyon. Erről egy külön fejezetet lehetne írnom, de nem teszem. Akiket érint, majd személyesen elmesélem és megmutatom mindazt, amit ott láttam. Most csak egyetlen képet teszek közzé azoknak a tiszteletére, akik neve a márvány falakon szerepel és azokéra, akik bárhol a világon hasonló módon fejezték be életüket.
Amikor ott jártam épp akkor érkezett egy fiatalember. Jókötésű, izmos, határozott.Tekintete feszült, kezében virág. Odalépett az oldalon elhelyezett könyvek egyikéhez, felütötte, kisvártatva megtalálta hogy melyik falon van a név, amit keresett és eltűnt az egyik fal mögött... Neki is volt kiért odamennie...
Az emlékhely mellett egyébként a rendőrségi felszerelésektől a bűnügyi technikáig, a büntetésvégrehajtásig részletes és múltba is nyúló tárgyi és dokumentációs emlékek is fellelhetőek voltak. Láttam a hazugságvizsgáló berendezések fejlődésétől kezdve a gázkamráig, vagy berendezett celláig mindenfélét.
Amikor bementem és a jegyvásárlásnál elmondtam, hogy közelről ismerős a kiállítás tárgya, kérték, hogy mutassak valami dokumentumot, amivel ezt igazolni tudom. Nálam volt az évekkel ezelőtt Boszniában használt érvénytelenített Euforos kártyám, amit azért hoztam magammal, hogy New York-ban, ha majd találkozom rendőrökkel, akkor érdekességként megmutathassam nekik, nem biztos, hogy láttak még ilyent. Miután megmutattam közölte a srác, hogy bemehetek ingyen. Amikor minden szegletét tüzetesen végignéztem a kiállításnak és készítettem jó néhány fotót, kifelé jövet - mint ahogy itt minden helyen - ajándéküzlet volt, mindenféle korosztálynak. Az volt a legkevesebb, hogy amennyibe a belépő került volna annyiért veszek valami apróságot. Mikor a újra a kasszához értem, egy idősebb férfi volt épp ott. Megköszönte, hogy vásároltam és elmondta, hogy az ajándékbolt forgalmának teljes bevételét a túlélő családtagok segítésére létrehozott alapítványnak ajánlják fel. Igy bármi, amit megvesznek, a legapróbb dolog is őket segíti.... Kívánom, hogy sok vásárlójuk legyen!....
Az épület elé kiérve ismét szembesülnöm kellett az időjárással. Nem kertelek: pocsék volt. Erőtlen kísérletként elindultam az űrközpont irányába. Amikor odaértem már messziről lehetett látni a szabadtéri kiállítás óriási tárgyait. Rákanyarodtam a parkolóhoz vezető útra. Amikor megláttam, hogy újabb 10 dollárba kerülne az 50 felett, hogy része legyek az űrtechnikát bámulók társaságának, hát elment a kedvem egy kicsit. Úgy döntöttem vissza megyek az Astronauták házához, az legalább fedett hely. Néhány mérföld után leparkoltam, majd felderítő repülésbe kezdtem a ticket office irányába. 27 dollár. Nem kevés. De legalább nem ázok ... bőrig. Na ezt a szót kerestem.
A pultnál a hölgy rendkívül készséges volt. Elmondtam neki, hogy eredetileg a másik helyre igyekeztem volna, de hát az időjárás ugye.... Addig addig, amíg a következő lehetőséget ajánlotta: van nekik egy úgynevezett délutános jegyük (merthogy már az volt). Ezzel a jeggyel megnézhetem az ő kiállításukat és bemehetek a Kennedy Space Centerbe is, ahol minden kiállítási területre és showra érvényes, egy dologra nem. Ez pedig az, hogy a teljes árú jegybe benne foglaltak egy buszos kirándulást az egyik kilövő helyre, viszont ezzel a jegy erre nem szól. Ja és ennek a jegynek az ára mindössze 31 dollár.
Vakarózni kezdtem. Ha ide bemegyek 27-ért, akkor ezt megnézem és kész. Ha kérem a 31 dolláros jegyet, akkor 4 dollárt kockáztatok. Először még tettem egy kanyart az űrsikló felé körbefényképezve. Aztán visszamentem és mondtam a hölgynek,hogy áll az alku, kérem azt a délutáni jegyet.
Végignéztem a kiállítást, Itt is szép emlékhelyet hoztak létre az asztronautáknak. Több űrben használatos eszközt, ruházatot, dokumentációt mutattak be. Nagyon jópofa módon ismertették az űrkutatás fejlődését párhuzamba állítva a világban történt, inkább amerikai viszonylatban érdekes vonatkozású hírekkel. Egyébként meglepő, hogy mennyire hétköznapinak tűnnek a tárgyak. Mármint úgy értem viseltesnek többnyire. Egy-egy korábbi űrruhával például 10 méter mélyre nem mentem volna le búvárkodni a tengerbe, nem hogy a kozmoszban nem lófráltam volna vele. Igazán őrült megszállottak sportja lehetett ez és talán még ma is az, de a technika jóval fejlettebb.
A kiállítás összes termében hallható volt az épp akutális időszak irányító központ és űrhajó forgalmazásai, különös hangulatot kölcsönzött az egésznek. Sajna az űrsikló belsejébe nem lehetett bemenni, azt sajnálom mert igazán kíváncsi lettem volna rá. Egy mindenesetre biztos: űrhajósnak vékony és viszonylag alacson emberek mehetnek, akikben egy csepp klausztrofóbia nincs. Egy-egy dokkoló egység átmérőjén tuti, hogy a fejemen kívül csak az egyik vállam fért volna passzírozva át, a másik oldalt otthagytam volna az űrhajón. Jó-jó, tudom, nem 60 kiló vagyok, de ezek... nem egy felnőtt méretű átjárók az biztos. :)
Miután végeztem az összes teremmel kiléptem az épület ajtaján. Láss csodát: az esőt felváltotta az a porszerű aprószemű eső, amit a szél minden zugba képes bevinni. De legalább nem esik. Úgy döntöttem csak megpróbálom én azt a Kennedy központot. Pár mérföld után elfoglaltam helyemet a 4-es parkolóban és széles léptekkel a bejárat felé vettem az irányt, az immáron 4 dollárossá avanzsált, vagy kinek hogy tetszik 40 százalékkal lealkudott jegyemmel. Ahol azonnal fenn is akadtam. Nem lehet ám ide csak úgy bemenni, szigorú biztonsági ellenőrzés van. Táskát le, fémet zsebekből ki, áthaladás biztonsági kapun. Néhány pillanatos művelet volt csak. A biztonság kedvéért ezek után megkérdeztem, hogy szabadon használhatom-e a fényképezőgépet, mire igenlő vállaszt kaptam.
A területen először a szabadtéri kiállítást vettem célba, nem tudhattam, hogy mikor fordul meg az időjárás és milyen irányba, így meglehetősen rossz fényviszonyok között, de megkezdtem a dokumentálást. Elnézve a repülő szerkezeteket elgondolkodtam egy picit. :) Mármint azon, hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. A látott űrhajók néhány évvel ezelőtti emlékképeket csaltak elém. Hamisíthatatlanul hasonlóak voltak. :) Igen, az általunk csak "rakéta kilővöknek" titulált minaretek tornyaira gondolok amik elég jelentős múltra tekintenek vissza. Tudom persze, hogy itt a fizika döntött alapvetően a formák kialakításában, mégis... megdöbbentő a hasonlat. :)
Aztán a visszatérő egységeket elnézve ismét megerősítettem magamban, hogy nem bezártsággal küszködőknek való ez a buli. Pici szűk kapszulából, amnek a beltere nem lehet több egy méternél, csak fej fölött kilátva egy picit, azt se tudva hová érkezel... orosz rulett.. Jó-jó, tudom a technika, de...leegyszerűsítve, ha valaki ugrott már át mondjuk egy kerítésen, aminek nem látta mi lesz a túloldalán, akkor annak eszébe juthat a vicc, hogy ezt gondoltam... ezt is,.. na ezt nem gondoltam... Ugye, Szamóca barátom?! :)
Szóval elég sokba kerül a jegy ezekre a fapados, pici, szűkre szabott kis kapszulákra, mégis igen sokan állnak sorba érte. Bolond a világ! :) De Istenemre, én is kipróbálnám! Ez az őrület alighanem már nem fog beleféni az én életembe. :) (Már csak hab a tortán, hogy épp ma olvastam az Index-en, hogy a milliárdosok újabb hobbija az űrutazás, amit egyébként említettek is az egyik előadáson.)
A beltéri kiállítások és show-k következtek. Bátran állíthatom, hogy elég színvonalas összeállítást sikerült nekik összehozni. A levegőben úszó, az elmondott történetnek megfelelő külső burkolatot öltő bolygótól kezdve az intelligens robotig mindefélét lehetett látni.
Előadásokkal bővítik az emberek ismeretanyagát és a tudtad-e... kezdetű felíratok mind egy-egy érdekességet osztott meg a nézővel, valamely hétköznapi dologgal kapcsolatban, ami természetesen az űrkutatáshoz köthető.
Neil Amstrog űrruhája, amivel a Holdra lépett
Megtudtam azt is, hogy a legközelebbi kilövés egy kereskedelmi rakéta indítása lesz január közepén, persze csak ha jó lesz az időjárás. Mert hiába a csodagépek garmada, a természeté maradt a vezető szerep. Talán nem is baj. Azért szívesen megnéznék élőben egy ilyet... Micsoda erők dolgozhatnak....
Itt sem maradhatott ki a végén a shop, ahol megtaláltam a legújabb zsákmányomat a szokásos hűtőmágnes formájában.
Mire végeztem, az eső nem esett, de épp csak meg kellett volna piszkálni. Ráadásul már eléggé késő volt és két órás út állt még előttem. Ezért Daytona Beachről lemondtam, mert ha odaértem volna már olyan szürkület lett volna, hogy nem láttam volna semmit sem.
Szép lassan visszagurultam a szállodához. A visszafelé vezető úton már kevesebb volt a baleset, de még így is elég húzós volt a forgalmi dugó. Kellemes vacsorát - na meg sajttortát - követően nem nagyon kellett ringatni. Az időjárás ellenére is jó volt ez a nap!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
papaleone 2013.01.07. 09:20:26
Jó volt olvasni a blogot - ismét!
Köszönjük!
További jó szórakozást!
Utolsó kommentek