Már csak néhány óra van hátra ittlétemből. Lassan elbúcsúzkodok mindenkitől és mindentől. Néha tényleg nem könnyű. A tervezett utolsó hajócskázás végülis elmaradt. Talán úgy jó, hogy az első katartikus élményét őrizgetem majd.

Hétfőn este elkezdtem egy kicsit komolyabban pakolászni. A kisfiú megállt a szobám ajtajában és csak nézett. Ez furcsa volt, mert általában bejön, körbenéz a komódon, hogy milyen érdekességet talál, mesél valamit, aztán kimegy. Most nem szólt semmit, csak ott állt. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj. Azt mondta semmi. Egyszercsak fogta magát, odament az ágyon lévő hátizsákomhoz, ráfeküdt teljes testével és azt mondta: " ne menj el...maradj itt velünk!'  Tessék mondani, ilyenkor mit kell csinálni???  Aztán fogta magát, elment a szobájába, majd visszajött kezében egy apró csokiszívvel.... Kezembe nyomta majd ki akart menni a szobából, de nem engedtem. "Give me  a hug!" Odajött, átölelt az összes 10 évével. Ugye nem kell mondanom semmit...

Kedd este Zsuzsával és férjével voltunk egy fantasztikus étteremben, aminek a neve Rusty Pelican és a Key Biscayne város felé eső csücskén található. Kitűnő kilátás nyílt az estébe hajló városra. Csak a kisgépet vittem magammal, mert annyira esőre hajlott az idő, hogy nem gondoltam, hogy egyáltalán megússzuk víz nélkül. Szegénykém tette a dolgát, kihozta magából, amit lehetett, íme az eredmény: 

Szerdán folytattam a pakoláshoz készülődést suli után. Nem egyszerű a dolog és egyre inkább látszik, hogy nem fogom megúszni plusz csomagdíj nélkül. Szerencsére a kis kézipoggyászos bőröndömön van egy kizipzározható rész, ami megnöveli a pakolási lehetőségeimet, Nagyon szerettem volna elkerülni, de egyszerűen nem tudom. Próbáltam megnézni mit jelentene postán csomagként feladni a pluszt, de még rosszabb kondíció, mintha így viszem fel majd. 

Csütörtök az utolsó nap volt a suliban. Nagyon helyes volt a tanárnőnk, mert megbeszélte a többiekkel, hogy mivel egy másik lánnyal együtt utoljára vagyunk és már egy elment közülünk ezért tartsuk meg az utolsó napra tervezett összejövetelt korábban. 11-kor vége lett a tanításnak és egy közeli reggelizős helyre vettük az útirányt. Jó kis csapat kovácsolódott össze, nagyon sajnálom, hogy vége van. Megkaptuk ketten a Certificate-ünket, hogy elvégeztük a tanfolyamat és mellé tanárunk elbocsátó szép üzenetét. Igazán kedves volt, ahogyan beszélt rólam. Egyáltalán.... az emberek jöttek, és mindenki hozott nekem valami ajándékot.. Nem értem miért.... Én csak.... De én is kitaláltam valamit. Még otthonról történt indulásom előtt vettem egy turistáknak Budapestről szóló kihajtogatható képeslapsorozatot, hogy megmutassam, hogy honnan érkeztem. Ezt szétdaraboltam, hogy mindenkinek jusson egy-egy darab plusz az egyik gyógyszertárban nyomtattam egy-egy fotót mindenkinek a szülinapos képekből és ezt az egészet beletettem egy műanyag képtartóba. Persze amikor átadtam minden Budapestes képről el kellett mondanom mit ábrazol - naná angolul. :) Nagyon örültek neki. :)

Aztán megkértem Mayumi-t, hogy vigyen el engem is a metróig. Elbúcsúzni a várostól is. Még egyet metromover-eltem - na jó kettőt, mert visszafelé is. Sétáltam egyet a Bayside-on, megnéztem a kikötőt is, változott-e valami. Nagyon kevés hajó van a boatshow óta bent. A régi vitorlás visszaállt a helyére. Sajnos a kisbarátommal nem sikerült találkozni, aki megengedte, hogy körbefotózzam a hajót.  Visszafelé úton a parkon keresztül szerettem volna menni, kicsit ücsörögve a kedvenc helyemen. Azonban ez lehetetlen volt, mert az egész parkot lezárták. Azt mondták, valamilyen felújítási munkák kezdődtek. Nem igazán értem, hogyha a parkot újítják fel, akkor  miért nem lehet a köves részen, ha fordítva, akkor a parkos részen keresztül megközelíteni az óceánt, de nemigen lehetett vitatkozni az őrökkel. Így aztán körbe kellett kerülni az egész parkot. 

Ahogy a metrorail zötyögtetett hazafelé sorra jöttek az emlékek: itt a Vizcaya múzeum, ott egy jó kis 5 dolláros bolt, erre van a Calle Ocho, ott meg a sipkás házak... talán túlzásnak tűnik, de... szinte minden kőhöz köt valami kis emlék.... Nagyon sokat kaptam itt. Emberileg és élményileg mindenhogyan, ahogy csak lehet. Új barátokat hozott. Rengeteg új tapasztalást... Nagyon sokat tanultam... Csak remélni tudom, hogy lesz még folytatás... 

Az utolsó nap épphogycsak elértem a buszomat. :) Kivételesen pontosan jött. :) Még bekanyarodtunk az állatkert felé is, amikor egyszercsak megállt. Próbálta pörgetni a motorját, nem tudom, hogy a fékekkel volt valami gond, vagy a generátorral... mindenesetre eléggé úgy nézett ki, hogy gyalogolás lesz a dologból. Elnevettem magam... Amikor először kiléptem a házunk kapuján épp az állatkerthez vezető út sarkáig sétáltam, jó egy óra volt....lehet, hogy visszafelé is így fog működni? De aztán megemberelte magát a gépezet és legalábbis a szokásos megállóig eljutottunk. Elköszöntem az ismerős sofőrtől. Ma járt le a diákbérletem is...kihasználtam amennyire csak lehet. :) 

Mindenképpen be kellett csomagolnom és mérlegelnem tegnap. Sanda gyanúm valósággá vált: lesz plusz feladott csomagom... Egyszerűen annyi mindent kaptam, hogy nem hagyhatom itt őket... Na jó, gyűjtöttem néhány kavicsot meg kagylót is... igazán nem ez teszi ki a nagyját! :) 

Volt egy tervem. Szerettem volna busszal meg metróval bemenni a reptérre. Az emberek kezdik megszokni a dilijeimet itt is, ennek ellenére váltig erősködött az egyik osztálytársam, hogy a felesége egy órával később érkezik Chile-ből, ne vicceljek tényleg kivisz. Előtte még Zsuzsáék is felajánlották, de nem akartam, hogy eljöjjenek csak ezért a munkahelyükről. Monica-nak a két gyerekért kell ebben az időben iskolába és bölcsödébe mennie, így nem volt esély arra, hogy kivigyen ő.  Szóval... a bőség zavarával küzködtem az ajánlatok között,, de én kitartóan metrózni szerettem volna. Ezzel azonban, hogy négy csomagom lett három helyett az esélye ennek a nullára csökkent. Végülis osztálytársammal beszéltem meg, ha tényleg megy a nejéért, akkor üsse kő, jöjjön el értem. Közben este kaptam egy mailt Zsuzsától, hogy nem mennek dolgozni ma, úgyhogy ha mégis másként döntenék kivisznek. 

Végülis Zsuzsát választottam megköszönve osztálytársam kedvességét. Nagyon megkedveltem őket, nagyon fognak hiányozni. Tiszta szívből kívánom, hogy egy hosszabb barátság kezdete legyen, ami itt kialakult. :) 

Ma reggel ébredés után nekiestem a lakásnak és végigtakarítottam mindent, amit lehet, kimostam az összes cuccot és ágyneműt, ami még koszos volt, A szárítógépet nagyon megszerettem. Két óra alatt mosással szárítással együtt elrakhatóak a ruhák. Szívesen használnék otthon is valami ilyesmit, baromi jó dolog. Végülis elkészültem mindennel, most itt ülök az ágyamon. Este 8-kor indul a gép, 5-re kell kiérni a reptérre. Zsuzsa kettőre jön értem. Jó hosszú éjszaka és nap lesz. Legközelebb már otthonról jelentkezem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.