Ha hétvége, akkor takarítás, ebédfőzés, mosás, ilyesmi. A mai nap ezt ráadásul igyekezettel végzem, mert délutánra programot beszéltünk meg miami-i magyar ismerősömmel.

A héten kocsikázás közben rátaláltam egy helyre az út mellett, ahol hagyományos tölteni való paprikát találtam és igazi illatos paradicsomot. El is határoztam, hogy ebből bizony lecsó lesz. Bár esélyem nincs az otthoni jó kis füstölt kolbászt beletenni, de majdnem lehet olyan.

Szeletelt baconszalonnából kiolvasztottam a zsiradékot, megpároltam a hagymát, majd a lehéjazott, apróra vágott paradicsomot és felszeletelt paprikát zúdítottam bele némi só társaságában az alkalmasnak tartott edénybe. A végén vissza bele a sült bacon, némi virsli és otthoni pirospaprika természetesen. Szerintem egész jóra sikerült, nekem egy icipici csípős mehetett volna bele, de az itteniek nem szeretik. Tojást ütöttem rá, mint Kijevben ahogy csináltuk. Azt hiszem ez az első kaja, ami csak a kisfiúnak jött be, az is csak a virsli miatt. Monica ugyan említette, hogy nagyon finom, de már nem fog ki rajtam az udvariassága. Tudom, hogy a kaja eltűnésének gyorsaságán lehet mérni náluk mennyire ízlik, vagy sem egy adott étel.  Én viszont kitűnően megvacsoráztam belőle, sőt maradt másnapra is.  

Az interneten nézelődve a látványosságokkal kapcsolatban még a Deering Estate-nél találkoztam azzal, hogyha valakinek van könyvtári kártyája, akkor ingyenesen látogathat múzeumokat, és felsoroltak néhányat, köztük a Vizcaya Museum & Garden-t is. Tehát az utat a könyvtárban kezdtem, ahol tájékoztattak, hogy épp most nem adhatnak belépőt, mert valamilyen művészeti rendezvény van. További érdeklődésre kiderült, hogy vannak olyan helyek, ahová csak családostól lehet belépni ingyen, hiába van ez a lehetőség egyébként. Miután a Vizcaya Museum-ra továbbra is kíváncsi voltam, nem tántorított el a látogatástól. 

Rövidesen találkoztunk a metrorail-en Zsuzsával, aki eddig is nagy segítségemre volt sok kérdésben, információkkal, tanácsokkal egyaránt. Úgy tűnik hasonló az érdeklődési körünk, szerencsére nagyon türelmes a fotózási esetlenkedéseimmel kapcsolatban, úgyhogy jó kis páros vagyunk, ha egy kis csavargásról van szó. 

A Vizcaya múzeum megközelítése igen egyszerű tömegközlekedéssel is, a metrorail Vizcaya megállójánál leszállva néhány perc sétányira van a bejárata. A hely a már előzőekben említett Deering família James nevű testvérpárjának tulajdonában volt, ő építtette két év alatt az 1910-es években téli nyaralóépületnek. Olasz és francia hagyományokat követve  gyönyörű kertet alakítottak ki. Közel egy évszázadig volt a család birtokában.

Az épület körudvaros, alapvetően kétszintes verandás építésű 34 szobás. A szobák mindegyike különböző stílusban készült. Nagyon szépen megőrizték. A két óceán feletti torony részben kialakítottak egy-egy lakrészt a harmadik szinten is, ide külön kis csigalépcső vezet fel a épületen belül. A felső szinten találhatóak a hálószobák a hozzájuk tartozó fürdőkkel egyetemben. James Deering itt telelve a fürdőkádjából nézhette az óceánt pancsolás közben. A konyha és a kert  felé néző reggeliző is ott kapott elhelyezést. Sajnos a múzeumon belül tilos volt fotózni, ezért nem készült csupán egy lopott felvétel, a konyhában.

Látható, hogy hagyományos „sparhelt”-en készítették az ételt, de megtalálható az étellift-től kezdve a szellőztető berendezésig minden modern felszerelés.   

A földszint a rövid időt tartózkodó vendégek színtere volt. A nyugati bejáraton megérkezve külön női és férfi váró került kialakításra, ahol rendbe hozhatták toalettjeiket, mielőtt a nagy találkozásra a ház urával sor kerülne. Itt kapott helyet a könyvtár is és a különböző fogadó helyiségek. De láttunk liftet, sőt olyan pici kis helyiséget, amit leginkább telefonfülkének lehetne nevezni. A keleti loggia-ról bámulatos kilátás nyílt az óceánra.

Az északi oldalon pince magasságban helyet kapott egy igazán impozáns méretű fürdő medence is, ami egyenesen megközelíthető volt a házból.

Gyönyörűen rendben tartott, pazar felszerelésű épület. Sajnáltam, hogy nem lehetett fotózni, pedig igazán volt mit. Legalább úgy, mint azt a birtok külső területén. Az északi oldalon kisméretű orchidea kertet láthattunk, nagyrésze sajnos épp elvirágzóban volt. Az épület keleti oldalán középen egy jókora hajó alakú építmény volt az óceánban, a területre oly jellemző szoborfigurákkal díszítve. Az U alakú öböl bal oldalán köthettek ki a hajók, a jobb oldalán pedig egy teaház kapott helyet:

A fickó mintha nézné, hogy jön-e már a hajó, a hölgy pedig már a ház felé hozza az értékes árucikkeket

Nem vagyok nagy teázó, de azért kipróbáltam volna ezt a teaházat. Fantasztikus a kilátás mindenfelé!

Az épület déli részére került a jókora kert, melynek középső részén labirintusszerűen ültetett növények és kisebb-nagyobb tavacskák szabdalnak. Két oldalon magasított részen szoborsétány.

A kert távolabbi végében ismét egy megemelt résszel találkozunk gyönyörű kiképzéssel, tetején érdekes épülettel. Mi nem tudtuk igazán kinézni belőle, hogy pontosan mi célt szolgálhatott, a térkép szerint casino névre hallgatott:

Kétoldalt aprócska fülkékben foteleket, sőt kandallót is láttunk. A háztól távolabbra eső oldalán lejáró volt egy kisebb kikötőhöz, ahová egy csatornán juthattak fel a hajók.  Hűű, nagyon szép volt minden!

A területen gyakorlatilag lehetetlen volt olyan képet készíteni, ahol nem nagyon voltak emberek. Szombat lévén birtokba vették a fotósok – amatőrök és profik egyaránt. Zsuzsa elmondása szerint hagyomány, hogy 16 éves korukban a lányokról profi fotósorozatot készítenek alkalmi ruhákban. Itt is találkoztunk néhánnyal. Vagy vélhetően portfólióját készíttető balerinával. Órákon keresztül dolgoztak különböző helyszínein a parknak, különböző ruhákban.  

Esküvőre is bérelhető a terület, épp erre készültek. Nem kis esküvőre. A párt sikerült megörökíteni amint épp a profik munkálkodtak rajtuk. Négyen. Mármint a fotósok voltak négyen, plusz a segítők.

Ők is egy esküvői pár, de csak fotózkodni jöttek ide

Ismét „velünk söpörték ki” a helyet, besötétedett, mire végeztünk. Azért utolsó fotóként sikerült egy szobrot megcsípni, anélkül, hogy minket csíptek volna meg.

Zsuzsa vitt haza, mert nekem ilyenkor már nincs lehetőségem busszal hazamenni. Köszönet érte!

Ma vasárnap van, ismét elértem a valós időhöz. Holnap kezdődik a suli, kicsit megpróbálom már a gondolataimat összeszedni ezzel kapcsolatban is. Ma igyekszem az összes olyan adminisztrációt pótolni, ami már várat magára egy ideje. Kicsit izgulok, hogyan fogom érteni a többieket, de hát végülis ezért jöttem, hogy szenvedjek is egy kicsit!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.