Kicsit rakoncátlankodott az internetem, de most már minden rendben van. Hála computerguru tesómnak, meggyógyít mindenet messziről is amit csak lehet. Most is ez történt. 

Tegnapelőtt kicsit benéztem a napot. Azt hittem délig, hogy péntek van. Péntek ugyanis azért volt érdekes, mert díszkivilágítást készítettek a karácsony miatt  a Flamingo's Garden-ben és csak pénteken és szombaton látható. Arra gondoltam, hogy akkor a nagy fényképezőgépet viszem magammal és bár nincs nálam állvány, de majd csak találok valamit, amiről lehet pár képet csinálni. Aztán nem is tudom már miből kiderült, hogy csütörtök van, ezért aztán így fél napra már csak egy kiadós shoppingolást terveztem az eddig még két felfedezetlen közeli bevásárolóközpontban. Végülis egy tapasztalattal lettem mindössze gazdagabb: amit én eddig ruhaboltnak néztem az az otthoni turkálónak felel meg csak rettentő kultúrált formában előadva. (Nem biztos, hogy jól emlékezem, de talán a Philadelphiai zsaru volt  annak a filmnek a címe, ahol fiatal rendőrbarátunkat beküldték egy gettós környezetbe, ahol meztelenre vetkőztették. Utána valahol szereztek neki használtruhás helyről többek között egy pólót, mire a barátnője megjegyezte, hogy "jó a pólód! Különösen az a "vesszenek a fehérek" felirat tetszik rajta." Nem tudom miért épp ez a jelenet ugrott be, de mindenesetre vigyorogva visszafogtam magam hogy ilyen pólót próbáljak keresni. :)  

Tegnap délelőtt nagybevásárlást tartottam hátizsákostól, mindenestől. Felkészültem a magyar kaják főzésére, ezért elmentem és újabb kb két órát töltöttem a spanyol supermercado-ban. Volt egy kedves kis eladólány, akitől próbáltam némi információt szerezni, hogy tejszínt merre találok. Tudtam a habtejszínt vagy a tejfölt angolul, és mondtam,hogy nem ez kell nekem, csak hasonló, nem sütihez, hanem főzéshez. Hiába csillogtattam páratlan angoltudásomat, a lány bár beszélt néhány szót angolul, sem a tejfől, sem a habtejszín szavakat nem ismerte. Háromszor mentünk körbe a bolton, de végülis kilegóztuk, hogy mi az ami kell nekem. :) Ugyanezt játszottuk el a kókuszreszelékkel és a mogyoróvajjal is. :) Először a vajakhoz vitt, aztán a sósmogyorókhoz, mondtam, na most már közelítünk! :) Kiderült, hogy három éve él itt, Kubából jött és januártól ugyanabba a suliba fog járni, ahová én is. Elvileg ugyanabba a 3-as csoportba jelentkezett. Nem tudom melyikőnk jelentkezett jól ebbe a csoportba, de majd remélhetőleg kiderül. 

Mikor kimentem a közértből gyanakodva kezdtek nézni rám, hogy miért pakolászom én tele a hátizsákomat, amikor két lépésre van az autóm. Kaptam a hátamra, kezembe a maradék zacsikat és próbáltam visszatolni a bevásárló kocsit a helyére. Egy fickó odalépett, hogy segítsen elvinni a kocsiig a cuccomat, ha már ilyen lökött vagyok, hogy nem toltam odáig a bevásárló kosarat. Próbáltam visszautasítani, ő nem értette, én meg elindultam az utca felé... Szerintem még mindíg gondolkodik, hogy hova mehettem ennyi szatyorral, hátizsákkal, itt elképzelhetetlen, hogy autó nélkül legyen valaki. De annyira, hogy új kedvencem lett a drive thru szolgáltatásnál a gyógyszertár mellett. A bankolás. Kocsiból, ablakon keresztül. Csúcs! :)))

Hazaértem után gyorsan ráruccantam a netre, hogy megnézzem hogy is kell a Flamingo's Garden-be menni és lementem hídba. Több mint három órát tart odáig az út, három átszállással. Ja és mindez úgy van kiszámolva, hogy a végén nincs tömegközlekedés csaltalkozás, hanem azt írja, hogy 5 perc kocsival vagy taxival. Megnéztem a távolságot, majd 5 kilométer. Hát mondom ez nem kevés, de nem leküzdhetetlen. Mindegy, végülis van időm, elindulok. Amikor a befelé tartó buszon mentem eszembe jutott, hogyha 6 körül sötét lesz, hétig elszüttyögök a zárásig a fotózással. Utána ha nem kapok ott taxit a bejáratnál, amikor kijövök, akkor másfél-két óra gyaloglásra kell számítani, utána pedig legalább annyi idő hazafelé is, mint odafele. Meginogtam.. lehet, hogy mégse kéne megnézni a flamingókat? A döntést az hozta meg, hogy nem megyek a belvárosnál tovább, hogy kiderült, az utolsó buszom hazafelé 8.30-kor indul a metró végállomásától, utána semmi. Flamingo Garden's törölve a látogatható helyek listájáról. De sajnos hasonló a problémám a hosszabb szervezett utakkal is. Túl korán kezdődnek és túl későn végeznek ahhoz, hogy részt vegyek rajtuk. Erre majd valamit ki kell találnom.

A belvároshoz közeledve már a metrón látható volt, hogy csinos kis felhőszakadás vár a Downtown-ban. Szerencsére a szárazon átkelhettem a metrorailről a metromoverre, még egy picit kellett csak várni és a nagyobb eső abbahagyta. Pici meg nem számít, hamar megszárad. Túraszandiból meg úgyis kifolyik a víz. Ajándékba egy kis szivárványt kaptam. :)

Gondoltam ha már itt vagyok nem fordulok vissza, hanem inkább csinálok néhány esti fotót a Bayside-ról. Őszintén szólva nem szívesen használom itt a nagyobbik gépemet. A buszon és a metrón is érdekes időnként a társaság, nem mondom, hogy "gáz", de inkább a bevállalósabb fajtának javaslom. A metromover a belvárosi közönség közlekedőeszköze, amivel nem kell két sarkot arrébb menni gyalog, ha a kocsival már leparkoltál valahol.

A Bayside-ot elérve az eső is permetté változott és lassan abbahagyta. Elővettem a masinámat. Sajnos elég fura képek születtek, egyrészt mert nagyon sötét volt, másrészt a fényforrás is már a felhőkarcolók mögött volt éppen nem látható. No nem baj, majd az esti kékórás fotók. 

Amint próbáltam múlatni az időt, először beszéltem az utazási irodásokkal, hogyan kell jelentkezni a napi utakra, ha egyébként nem vagyok szállodalakó. Onnan mindengyik programra biztosítanak transzfert, de számomra nem nagyon volt megoldás. Aztán sétálgattam tovább, valami kajálóhelyet keresve. Na nem azért, mintha nem lett volna, túlságosan sok is van, csak valami egyszerűbb kaját szerettem volna és keveset. Közben egy pelikánnal szórakoztam, pontosabban ő szórakozott velem, mert nem nagyon akart modellt állni.

Szeretem a kikötőket. Mindíg is szerettem. Talán a véremben lévő utazási szenvedély, talán a búvárkodás szeretete, talán mert egy sajátos világ miatt, nem tudom. Szeretek hajózni is, bár eléggé megszenvedek vele. Könnyen leszek tengeribeteg. Amíg szeli a habokat a speedboat, pattog a vízen addig semmi baj. De a kikötésre szigorúan 5 perce van a hajónak, A "döglött hullámokat" sem kedvelem. amik támolyogtatják a hajót. 

Az itteni kikötőben is elég sok, különböző méretű és fajtájú vízi járgány állt. Egyszer régen itt állt a St Vitus Dance is.. Vajon melyik hely lehetett az övé? Nem ez a fő kikötője Miaminak, az igazi nagy Marina külön szigeten van. Gondoltam megpróbálok elsétálni a kikötő területén, amíg csak be lehet menni. Ezeket általában szigorúan zárják biztonsági és nyugalmi okok miatt.

Elhagytam a Bayside-i bazársort és elkeztem oldalazni, hogy szembefotót tudjak csinálni a helyről. Amint ott bűvészkedtem a fotóapparáttal a földön, merthogy állványom ugye nincs itt, egyszercsak odalépett hozzám egy fickó, aki azt mondta, hogy ha akarom mutat nekem olyan hajót, amit érdemes fotózni, mert itt egy kuriózum. Ha gondolom megmutatja kívülről és belülről is. Rövid habozást követően követtem a fickót. Bevitt arra a területre, ami teljesen szemben van Bayside-dal. Hűűű, mondom, de csodás lesz, ha pár képet tudok csinálni innen. Aztán megmutatta a hajót. Gyönyörű régi vitorlás volt. Maga a hajó nem volt túl nagy, de az árbóca irdatlan magas. Fából készült. Mint ahogy szinte minden a hajón. Először kint fotózgattam, bár sajnos nem lettek túl jó képek. Egyrészt a fények, másrászt a méretek miatt. 

Közben a fickó mesélt, hogy Puerto Rico-ból származik, hajógépész. Hobbiból régen ő is fotózott, még a filmes időszakból, azért is tudja, hogy mit jelent egy géppel szerencsétlenkedő embernek, ha ölébe pottyan egy lehetőség, hogy a másik oldalról is lőhessen párat a herkentyújével. Aztán mikor leinvitált a hajó belsejébe, egy pillanatra bevillant, hogy vajon kinek jutna az eszébe itt keresni engem, ha sose kerülnék többet elő. Valószínűleg senkinek sem. Elhessegettem a gondolatokat. Tényleg egyedi volt a hajó. A lámpái, a belső kiképzése. Egy fiatal kollégája épp egy fáról égette le a lakkréteget, meg csiszolta, Szépen dolgozott. 

Nem bántam meg, hogy felmentem. Kiderült hogy a gazdája állítólag brazíliába lett nagykövet és már 4 hónapja itt  tárolja a hajóját, azóta nem mozdultak. Ez egy kicsit unalmas neki, mármint újdonsült haveromnak, de már mindenkit ismer a parton, mindenkivel összebarátkozott. Miután az elején célzást tett arra, hogy munkaadója nem fizeti túl jól, gondoltam meghálálom kedvességét, hogy lehetővé tette számomra ezt a kis kalandozást, mire visszautasította és mondta, hogy ez csak barátságból volt, nem pénzért csinálta. 

Ha már ennyire összebarátkoztunk megmutatta az előtte parkoló másik hajót is, ez egy hatalmas motorcsónak... mint csónak... jacht volt. Az ottani két srác közül az egyik végigkalauzolt a hajón, itt is készíthettem fotókat. Közben a kapitány is megjött, huszonéves kora mellett komolynak tűnt. Délelőtt elindultak a Bahamákra, de az erős hullámzás miatt végülis inkább visszafordultak. Ez a hajó full extrás volt... a navigációs rendszere, a berendezése egyaránt. Ez itt a fürdőszobája (az egyik):

Idő közben elérkezett az én időm kezdődött a kékóra. Próbáltam állást találni, ahonnan csattogtathattam a gépemmel párat, de elég mozgékony volt minden. Legalábbis egy hosszú záridős fotózáshoz. Azért nem adtam fel, Itt a bizonyíték:

Újdonsült barátom átadott egy névjegyet és felajánlotta a segítségét, bármiben is lenne rá szükségem. Meg ha lenne kedvem meginni egy pohár bort, szívesen lát a hajón. :)

Erősen kellett figyelni az órámat, mert ilyenkor már a metró is kevésbé sűrűn jár és még a megállójáig is el kell jutnom előbb. Mivel a busz késve indult, igy szerencsém volt, az utolsó előttivel hazaértem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.