Reggel 8 óra körül léptem ki először a lakás ajtaján. Gondoltam kinézek  napkelte körül milyen az idő. Nem akarom frusztrálni az otthoniakat, de pestiesen szólva pofán vágott a meleg. Nem gondoltam, hogy ilyen korán ennyire meleg van. Plussz olyan páratartalom, hogy a kocsikról folyt a víz.  Tettem egy kis sétát új lakohelyemen. Tulajdonképpen egy kis lakópark kétszintes házakkal. Csend, béke, nyugalom. Körben kerítés, beléptetőrendszer. Ez kicsit keresztülhúzta a számításaimat. 

Délelőtt Monica elment, később Alexander is, így együtt maradtam a mamával, Próbáltam kilegózni belőle, hogy mi a kapu kódja, mert ha kimegyek sétálni az utcára, nem tudok visszajönni. A végén nagynehezen megértette, hogy mit akarok, majd mondta, hogy na ő azt nem tudja - csak kocsival szokott közlekedni rajta Monicaval. Monicanak említettem a problémámat, kiderült, hogy kell kérnie személyes kódot nekem, de azt csak később teheti meg, addig majd megoldjuk valahogy. Na ez azt jelentette, hogy mára gyakorlatilag házfogságra ítéltettem. Nem baj, legalább pihenek egy picit. Lógtam a neten, próbáltam mindenkit értesíteni, akik tudtak róla mire készülök. 

Megismertem Alexander apját, aki egy idősebb fickó, venezuelai. Ez az ország - legalábbis ez a része - egy hatalmas olvasztótégely: eddig megismerkedtem kubai illetőségűvel, akinek a neje hondurasi volt. Vendéglátóm kolumbiai, de a gyerekek már amerikaiak... szóval... van kérem itt minden náció.

Alex papájával jót beszélgettünk. Pontosabban ő beszélt, én néha belekottyantottam. A napi politikától a mai fiatalokig minden témában. Lám milyen az élet. Éppen arra gondoltam, hogy a reptéren nem találtam Miami térképet, amivel elkezdhetném a csatarászást, Alex papája hozott nekem egyet, Elmagyarázta, és bejelölte nekem hogy hol van az az utca, amitől számítva északnak, délnek, illetve keletnek és nyugatnak számoznak mindent. A leghasznosabb dolog volt, amit hozhatott nekem. :) (Camino feeling - kérd, megkapod...) A beszélgetés végén kaptam tőle egy névjegykártyát, hogy bármi problémám van a  kocsibérléstől a vásárlásig, forduljak hozzá nyugodtan, segít megoldani. Megköszöntem a kedvességét és természetesen elfogadtam a kártyáját, amit megfejelt még egy venezuelai csokival is. 

Igéretet kaptam Monica-tól, hogy holnap elvisz vásárolni és veszünk egy telefonkártyát is, hogy könnyebb legyen a kapcsolattartás. Ezzel elérkeztem a jelenidőhöz. Kezdek álmos lenni, otthon már este 11 van, itt még bőven délután. 

Ja azt még leírom, ami itt baromi furcsa volt. Tudtam, hogy az amerikaiak nagy kedvelői a karácsonyi díszítésnek. A "mi" házunk is kedvesen fel van díszítve, talán a legkedvesebb az itteniek közül. De ami meglepett, itt már áll a karácsonyfa. Fehér színű műfenyő, jobban néz ki egyébként mint gondoltam. Otthon furcsa lenne, de itt jól néz ki. Illik ide. Egyébként a lakás is nagyon ízlésesen van díszítve. Nem csupán lakás, hanem igazi otthon. Monica kezét és fantáziáját dícséri. 

Figyelitek az asztalon lévő gyertyák színét? Egyébként véletlen, de jópofán jött ki. :)

Egyébként tegnap este úton idefelé Alberttel tréfálkoztunk,hogy láttam Starbucks-ot McDonald-ot Burger Kinget, Office Depot-ot és mit tudom én még mit és ezt szóvá is tettem. Albert azt mondta, hogy hát így olyan, mintha hazajöttél volna. (Jót mosolyogtam a dolgon, nem is tudja miért.. ) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.