2012.12.30. 09:15
A nyugat kulcsa
Mióta autóm van kicsit felgyorsultak az események, több felé tudok mászkálni rövidebb idő alatt. Igy sikerült eljutni a Shark Valley után egy hajításnyira lévő Miccosukee Indian Village-be is, ahol épp művészeti fesztivált tartottak, kirakodóvásárral, tánccal egybekötve. Ez a hely nem az igazi indiánfalu, szerintem csak kifejezetten a turistáknak hozták létre, amolyan bemutató központ. Található benne mini múzeum, nyitott előadó hely, amolyan színpadféle és persze az elmaradhatatlan alligátor show. Most tele volt az udvar különböző, általuk készített ruhákkal, eszközökkel, csecse-becsékkel. Az út túloldalán pedig itt is ki lehet próbálni az airboat-ozást.
Belépéskor kaptam egy csinos kis pecsétet a kezemre "festival" felirattal. A tintája irigylésreméltó lehet a tetoválószalonok számára, mert jó néhány kézmosás és 3 nap után is csak a felirat széle homályosodott el egy kicsit. Szép betűkkel van írva, úgy tekintek rá, mint egy két hetes tetoválásra. :) Ahogy megérkeztem rövidesen kezdődött egy alligátor bemutató, gondoltam csak nem hagyom ki, hátha itt is lesz napszeműveg vadászat a krokók medencéjében. Hát itt nem napszemüvegre, hanem alligátorra vadásztak a vízben. A nem túl aktív jószágot némi nógatás után lehetett munkára fogni. Cserébe, hogy szinte semmit nem lehetett érteni abból, amit a fickó mondott (akcentusa és a rettentő hangosítás ebben egyaránt szerepet játszott) itt viszont sikerült néhány trükköt megmutatnia.
Nem tudom pontosan milyen varázsszavakat mondott neki, de nekem valahogy így hangzott: "Na gyere már! Csak egy kicsit!"
Tataaaam!
Egy pisszenést sem!
Aztán az idomár megmutatta, hogyha csak egy picinyke légmozgást is megérez a szája körül az alligátor, meglehetősen hangos fogcsattogtatás jár cserébe. Utána megkérdezett bennünket, hogy ki akarja kiprbálni a dolgot, de nem volt rá jelentkező. Egyszer egy elefánt már megmasszírozott a lábával néhány évvel ezelőtt, de ezt most úgy éreztem nem szeretném kipróbálni. :)
Később tánc kezdődött, az első egy a tűzzel kapcsolatos rituáléhoz kötődött, sajnos nem értettem miről volt szó, majd e fesztiválra érkező mexikói és a helyi indiánok össztáncot jártak gyönyörűen elkészített ruháikban.
Káprázatos fejdíszeikkel és ritmusos táncaikkal sikert arattak. Nem tudom, hogy milyen társaság volt, de komoly videoberendezésekkel is rögzítették a műsort, valószínűleg nagyobb nyilvánosságot is kapott a bemutatójuk.
Erősen alkonyodni kezdett és a madarak egyre húzódtak vissza fészkeik, de legalábbis éjszakai tartozkodási helyük felé. Bíztam abban, hogy sikerülne naplementét fotózni, de kb 20 perccel előtte zárt a rendezvény, így most sem sikerült jó fotót készítenem a lebukó tűzgömbről. A madarak engedelmesebbek voltak:
Az egyik árusnál találtam egy pólót (megint a "vesszenek a fehérek" jutott eszembe a filmből), ami a jelenlegi indián társadalom életérzését tükrözi a területüket elhódítókkal szemben. Ez is része hétköznapjaiknak:
Miután elhagytam az indiánfalut a már jól ismert úton értem haza itteni otthonomba. Kedves meglepetés ért, igazán váratlanul néhány nappal ezelőtt. Nem is tudtam hogyan, vagy miért, de hirtelen megugrott az olvasóim és kommentelőim száma. Aztán az egyik kedves hozzászóló tudatta velem, hogy felkerültem az index blogrolljára, aminek eredményeképp 3500-an látogatták meg írásomat. Őszintén megdöbbentett a szám. E kommentelések során kerültem kapcsolatban egy lánnyal, aki sok-sok tanáccsal ellátott már eddig is a programjaimmal kapcsolatban, talán ma személyesen is találkozhatok majd vele.
Hiába, azért nagy dolog ez az internet. Emlékszem jó évtizednyi távolságban tesóm két évig könyörgött, hogy vegyek már számítógépet. Én mindíg azt mondtam, hogy nem kell nekem egy 200 ezer forintos játék a sarokba (akkor még asztali gépem volt). Ma meg már teljesen a hétköznapjaim részévé vált, barátságokat teremtett és rengeteg ismeretanyagot osztott meg velem. Például így tudhattam meg ettől a lánytól, hogy ha az Evergladesbe vásárolok belépőjegyet, az hét napig érvényes (eddig nem kellett vennem, de nagyon hasznos ismeret). Segített ingyenes programok lehetőségével, illetve hasznos gyakorlati útmutatókkal. Szóval... egy klassz dolog.
Tegnap délelőtt elindultam első hosszabb utamra a kocsival, irány Key West. Közel 4 órás vezetéssel kell számolni, mivel gyakran egy sávos az út, elég sok településen visz keresztül, ami lassabb haladást eredményez. De mondjuk engem ez a része nem nagyon izgatott, hiszen látni is szerettem volna, nem rohanni. Az út gyakorlatilag egy keskeny szigetvonulaton vezet az utolsó szigetig, mely az Amerikai Egyesült Államok legdélebbi pontjáig a Southernmost Point-ig vezet.
Az idővezető út településeinek hangulata teljesen eltér Miami-étól. Teljesen üdülőtelepülések szerintem, Vagy legalábbis teljesen arra a célra felkészültek, kevés állandó lakossal. Búvárbázis például kb 50 méterenként található. Internetes adatgyűjtéseimnek hála megtudtam, hogy néhány helytől eltekintve nem túl sok látnivaló van, de azért egy-két merülést megérne a hely. Elhoztam búvárkártyáimat, hátha mégis alapon, de végülis a merülések ára eléggé magas, úgyhogy lehet hogy ez a dolog most háttérbe fog szorulni más tevékenységekkel szemben. Egyébként van egy óriási hajóroncs merülhető mélységben, és jó eséllyel találkozhat az ember bizonyos területeken tengeri tehenekkel is.
Key West egy tüneményes kis hely. Az 1800-as években épült régi városrésze irdatlan mennyiségű turistát vonz. Parkolóhelyek vadászata külön sporttá vált a látogatók körében, ráadásul a főbb útvonalakat (nem sok van, mert egy csepp sziget) épp felújítják. Viszonylag rövid keresgélés után sikerült nagy szerencsével egy kitűnő parkolóhelyet találnom, ráadásul nem is volt fizetős hely. Megjelöltem a térképen, hol hagytam a kocsit, mert este sötétben nem szeretném fáradtan órákat keresni és elindultam felfedezni a helyet.
Hangulatos kis házaival, dús zöld vegetációjával pillanatok alatt belopta magát a szívembe ez a hely. A térkép alapján az utcákat róva hamarosan rábukkantam arra a pontra, mely nagyon sok kubai (és egyáltalán dél-amerikai) ember álma. Ez a legközelebbi pont Kubához, mindössze 90 mérföldnyire van. Azok az emberek, akik illegálisan próbálnak eljutni a vágyott világba apró csónakjaikkal közelítik meg, majd kilométereket úszva érik el a szárazföldet. Ha elérik. A parti őrség jelentős erőkkel képviselteti magát, hogy megakadályozza. Jónéhányan nem tudnak annyit úszni, amennyire szükség lenne. Azt is mondják, hogy teliholdkor jönnek a legtöbben, mert jobban lehet látni a sötétben a vízen. Ma is telehold van... Talán ma is megpróbálják néhányan... Talán néhányuknak sikerül is... néhányuknak azonban nem....
Akik pedig évekkel ezelőtt már átjutottak valahogy azért is jönnek ide, mert itt lehetnek legközelebb azokhoz, akiket a túloldalon hátra hagytak. Nem tudom, hogy lehet-e olyan időpontot találni, amikor nem sorállás van azért, hogy egy-egy fotó elkészülhessen ezen a helyen.
De itt tudtam meg, hogy mi a jobb, a szexnél:
És azt is, hogy hová megy télapó, amikor elfáradt hatalmas decemberi munkája végén:
Bár szegénynek dög melege lehet abban a szerkóban, de úgy látszik ez őt kevésbé zavarta. :)
Sajnos a tengerpart kevés helyen elérhető, legalábbis itt az óvárosi részen, mert tele van kikötőkkel, így fürdésre kevés alkalmas helyet találni (többnyire az is valakinek a területe, szállodáé stb.). De ahol rábukkantam egyre, ott ezt látam:
A hullámzás eléggé erős, nem sokan merészkednek a vízbe. Ráadásul csak saját felelősségre mehet be bárki is - informál a tábla - mert nincs ügyeletes életmentő a szakaszon. (Kb 80 méter volt az egész.)
Itt az utcanév táblákat is ügyesen oldották meg, kicsit más módon mint Miamiban:
Viszont ha gyalogosan akarunk átkelni a túloldalra, csak kevés helyen találhatunk kifejezetten gyalogos lámpát. Itt az autókét kell figyelni és úgy lehet átbattyogni a túloldalra.
Erősen délutánban volt már az idő, így átsétáltam arra a részre, ahol várhatóan látni lehet a naplementét. Nem voltam egyedül a gondolattal. Még szerencsés időben érkeztem, így gyakorlatilag az első sorból lehettem tanúja ennek a páratlan látványosságnak. Óriási volt... Beszéljenek a képek helyettem:
Ez volt az, amire napok óta vártam! Fantasztikus volt! Rengeteg képet készítettem és őszintén szólva nem nagyon tudtam eldönteni, hogy melyiket is rakjam be ide. Óriási volt! Ahogy ott ültem és bámultam Petőfi sorai jutottak eszembe:
"Mint kiûzött király országa szélérõl,
Visszapillant a nap a föld peremérõl,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejérõl véres koronája."
A belső utcákon most kezdődött el az élet. Éttermek és bárok százai hívogatják különböző programokkal az ittmaradókat. Nekem viszont még hátra volt a hosszú hazafelé tartó út, úgyhogy megkerestem a kisautómat, ami hűségesen várt rám és elindultam hazafelé. A sötétség itt is felgyorsította a haladási ütemet, bár előcsalogatta napközbeni rejtekéről az összes sheriffet az út mentén. Fél órával rövidebb volt a menetidő és megúsztam a gyorshajtást is.:) A naplemente képeivel a gondolataimban aludtam el.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Attisbau 2012.12.30. 19:10:46
Pusza Attis Timi Virág Kristóf.
papaleone 2012.12.30. 21:51:21
Ma megint csak ámultam és bámultam a képek láttán! Gyönyörűek! És, hát átélni az még nagyobb élmény mint csak így nézegetni. És ezt az élményt senki nem veszi el tőled! Még "Ő" sem! Tudod kire gondolok!:)
Én csak 1 vagyok a 3500-ból, de én nagyon élvezem a blogodat! További jó utazgatást és még sok ilyen pazar képet kérünk! Mondom ezt a többi 3499 látogató nevében is!
Hazaérkezésed után a kakaós csiga már biztos ( persze csak ha nem csavargok én is arra :)) De akkor majd utána!
Pá PA
Utolsó kommentek