Tegnap egy emblematikus helyet látogattam meg. Legalábbis számomra emblematikusat. South Beach-en forgatták ugyanis nagyon sok jelenetét ennek a közel három évtizede forgatott és vetített kultfilmnek is nevezett sorozatnak, ami a mai napig megőrizte számomra kedves báját az összes, néha mosolyogtató epizódjával együtt is. 

A séta célirányos volt. A szokásos módon metrobusszal és metroraillel Goverment Stationig, onnan a vezető nélküli ingyenes metromoverrel Bayside-ig. Előzőleg a google útvonaltervezőjével kikerestem milyen módon jutott át South Beach-re. A leírás szerint a 119-es busszal a Bayside-tól. Bayside megvan, 119-es busz nincs. Gondoltam csak béna vagyok, vagy másik oldalon van valahol a megálló, így gondoltam elindulok a híd irányába, majd csak találok valahol egyet. Toporgásom alatt odajött egy fickó, vakargatta a fejét, hogy ő ugyan nem tudja hol van a megállója ennek a busznak, így elindultam. Jó kis épületeket találtam, először az American Airlines stadionja előtt mentem el, aztán a Liberty Tower következett, majd balett intézet féle, jobbra pedig hangverseny terem. Rövidesen elértem ahhoz a ponthoz, ahol úgy gondoltam most már annál a hídnál állok, ami átvezet South Beach-re. Buszmegálló azóta se sehol. Gondoltam valami nem stimmel itt, de átmegyek én gyalog is, nem lehet az olyan messze. Elővettem egy térképet, hogy próbáljam megnézni tényleg jó hídnál állok-e. Közben megálltak a lámpánál az autók, egy fickó leengedte az ablakot és megkérdezte hová szeretnék eljutni. Mondtam neki hova. Erre mondta, hogy menjek két sarokkal följebb, ott van egy nagyobb buszpályaudvar, onnan indulnak a buszok a célállomásomra. Hát kérem, ha ez így folytatódik még Camino-s feelingem lesz... 

Meg is találtam a buszmegállót, ott is nagyon segítőkészek voltak, hogy melyik buszra szálljak, melyik oldalon. Jó ötlet volt, hogy mégse gyalog indultam neki, mert azért ez nem kis távolság volt befelé. Amikor már beértünk a szigetre, megkérdeztem a sofőrt, hogy hol kell leszállnom. Mivel ő nem tudta pontosan melyik utca az, a buszon ülők rövid tanácskozást tartottak, Mire kiderült hol van, addigra tovább jött a sofőr a megállónál. Ennek ellenére megállt nekem, elmondta, hogy két tömbböt menjek vissza és induljak el az óceán felé és a 4. vagy 5. keresztutca lesz amit keresek. Hát kérem így is lehet.

Apropó busz. Van egy baromi ügyes találmány rajtuk, az elején. Ha valaki biciklivel közlekedik, mivel itt nem sűrű a buszhálózat, az elejére szerelt kerékpártartóra pillanatok alatt fel lehet tenni. Egyébként minden közlekedési eszközön van kialakítva kerékpárnak hely, még a metromoveren is. A mozgássérültek számára vagy nehezen mozgóknak a busz teljesen le tudja billenteni magát túl azon, hogy lenyitja a felhajtót, hogy megkönnyítse a feljutást. Ha kerekesszékkel feljutott már a delikvens, akkor hevederekkel rögzítik, nem neki kell kapaszkodnia. Ja és mindenütt feljut a metrószintekre, mert mindenütt van lift.

Visszatérve South-Beachre a sziget szárazföld felőli oldaláról battyogtam át az óceán felőlire. Itt más módon vannak az épületek, nem zárt lakóparkokban, hanem amilyeneket a filmen szoktunk látni. Pici kert, ház kerítés nélkül, rengeteg zöld. Néhányat eléggé megviselt a hurrikán időszak, de többnyire rendezettek. Egy téren sétáltam át a 12. utca magasságában. Időközben a térképet nézegetve rájöttem, hogy három helyen is vásárolhatok Go Miami Card-ot. Ezzel a kártyával több látványosságot tudok megnézni jelentős kedvezménnyel.

Rövidesen kiértem a híres Ocean Drive-ra. Innentől kezdve már csak a dűne és a vételen óceán. Rövid kérdezősködés után megtaláltam az Art Deco negyed visitor épületét, ahol begyűjtöttem ismét néhány prospektust és a két napra szóló Go Miami Card-ot. Nem volt olcsó, 100 dollárba kerül, de 35 látványosság közül választhat az emberfia, ha sokat bele tud sűríteni a napjába. Egyébként létezik rövidebb és hosszabb időtartamú is, de bízom benne, hogy megtaláltam az optimális ár/érték arányú kártyát. 

Eddig tartott a kötelező program, mostantól kezdve Sonny Crocket, Ricardo Tubbs és Martin Castillo nyomába eredhetek. Először az Art Deco negyed részen lődörögtem egészen az 5. utcáig, aztán eldöntöttem, hogy most már megnézem az óceánt is, ami a dűnék miatt nem látható az Ocean Drive-ról. Sonny kocsiját ugyan nem találtam meg, de valami hasonlót mégis. Van néhány példány belőle errefelé: 

Gondoltam  mielőtt megáztatom a lábamat benézek egy illemhelyre, itt restroomnak hívják toilet helyett. Csilli-villi, wc-papír, tisztaság. Nocsak... Aztán hirtelen eszembe jutott egy epizód a filmből, amikor egy drogdealerrel kapcsolatos akciót hajtanak végre egy parti vécénél. Ma reggel megnéztem a neten: ez volt az.:) Sunny, Rico és Gina ide rontott be fegyverrel a kezében. :) Vigyorogtam. :) 

A dűnétől az óceánig kis utcácskákon keresztül lehet lejutni, amit éjszakára egyébként lezárnak. Széles homoksáv, majd a nagyvíz. Nem látni mást a túloldalon, csak a horizontot. Meg néha egy-egy szállító hajót ami Miami óriási teherkikötőjébe tart... A vizet nézve elmerengtem... Alig több mint egy éve, hogy a "világ végén" (Finisterra, Spanyolország) ücsörögve arra gondoltam, hogy az óceán túloldala Amerika. Vajon eljutok-e egyszer oda?...  

Szandált le és irány a nedves parti homoksáv, ahol kénye-kedvére játszik a víz a part átrendezésével. Hidegebbre számítottam. Nagyon kellemes volt. Biztos vagyok benne, hogy volt legalább 22-23 fokos, mert nekem az uszodavíz hideg, de ez nem volt az. Addig sétáltam a víz hosszán, amíg fel nem értem a  12. utca magasságáig. Néha jó nagy hullám jött, majdnem feldöntött, aminek egyáltalán nem örültem volna a kezemben lévő gép miatt. De nagyon élveztem. :)  A Baywatch-os filmekhez hasonlóan itt is rövid távolságokban életmentő tornyok, parti kemény homoksávban lassan járőröző rendőrautó... minden olyan, mintha egy  amerikai filmben lenne az ember. :)

Visszasétáltam a partról az Ocean Drive-ra. Eddigre már egy óra körül járt az idő, az éttermek mindenütt akciós kínálattal szólították le a turistát. 10 dollárért lehet enni egy egyszerű ételt. Volt az asztalokon óriási pohárban koktél, többnyire Mojito. Tudom, hogy ez a legdrágább rész, de... elcsábultam. Ettem csirkeszárnyat (szigorúan kicsontozva és szerintem inkább mell volt)  9,9 dollárért, meg kértem egy Virgen Mojito-t (nincs benne alkohol). Nem írom le, hogy mennyit fizettem.... 

Ami nagyon tetszik megintcsak, itt nincsenek tele standokkal a turistás részek. Szigorúan üzletek vannak az épületekben. Még eléjük se nagyon pakolnak ki, kivéve persze az éttermeket és bárokat. Az emléktárgyas boltok az éttermek árszinvonalában vannak. Miután egy kisebb térfélére érkeztem, gondoltam most délnek veszem az irányt, elsétálok a Washington Avenue-ra és ott folytatom a felfedezést. 

Már a közép tájon járhattam, amikor megtaláltam a Miami Beach-i rendőrség épületét. Nemcsak kívülről, belülről is szemügyre vettem a turisták által bejárható részt. Tudom elfogult vagyok, de... A mód, ahogy itt állnak a rendőrökhöz, a hősi halottaikhoz, az akció során megsérült kollégákhoz.. minimum példaértékű! Az épület külső falán vannak feltüntetve nevekkel és kis táblákkal, akik már odafent szolgálnak és védenek tovább. Nagyon sok van. Ahogy elnéztem évente 4-6. Az épületen belül külön tábla van a  s.w.a.t.-osoknak (kommandósok) ÉS a K-9. kutyáknak is!!! De megtalálhatóak voltak az aulában a különböző versenyeken elért eredményeik kupái, régi rendőri ereklyék is. Itt a rendőrök büszkék arra akik.

Tovább folytatva utam dél felé egészen az 1 utcáig mentem, majd újra az óceánpartra. Most már valami pihenőhely félét kerestem, mert kellően elfáradtam. Nem sok ülőhely akad csak úgy ezen a részen. Illetve a földre lehet ülni, de a homok mindenhová bejut: ruhába-cipőbe egyaránt. Pihengetni leginkább a bárokban vagy a strandágyakon lehet - természetesen megfelelő ellenértékért cserébe. 

Ismét bementem a házak közé, majd rövidesen egy C jelzésű busz megállójában ücsörögtem hazafelé véve az útirányt. Ma már nem nézelődtem olyan leplezetlen kíváncsisággal, mint az első alkalommal. A 252-es metrobusszal kell a metro végállomásától tovább mennem. Ez délutánra átalakult a múlkor is 252A-vá. Miután láttam, hogy abban a buszmegállóban is megállt a 252A, amiben fel szoktam szállni, gondoltam most nem szállok le a 137. utcai megállónál a benzinkút mellett, hanem megnézem hogy jut el oda a házunk elé ez a busz. fáradt voltam, gondoltam nem gyalogolok plusszba, ha nem muszáj. Hát eljutott... Jókora plusz kanyart írt le, meg még a sofőr 5 perces cigiszünete, szóval megfagytam a buszon a közel 20 perces plusz út miatt (rohadt erős itt mindenütt a légkondi). Ráadásul sötétben érdekes volt felismerni a sok kanyargás után hol is kell leszállnom majd. Ugyan egy gépi hang bemondja, hogy milyen megálló következik, de mostanság kezdem kihámozni mi a fenét is gagyog a herkentyű.  Legközelebb maradok a rövidebb változatnál kicsit több gyaloglással azt hiszem.

Tegnap se kellett altatni az biztos. Ráadásul rákvörösre pirult a fejem meg a kintlévő testrészeim a néha felhős, vagy egyébként egyáltalán nem erős napfényben. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.