2013.01.29. 22:46
Csokifesztivál, Key Biscayne, Calle Ocho
Mozgalmas hétvége után vagyok. Szombaton Zsuzsával tekeregtünk. Elsőként a Fairchild-ot vettük célba. Már az előző látogatásunkkor kiszúrtuk (azt hiszem.. nem biztos vagyok benne, hogy ezt is ő szúrta ki sasszemmel) hogy ezen a hétvégén csokoládé fesztivál lesz. Már akkor is lelkendeztem egy sort, most itt volt az ideje, hogy kielégítsem kíváncsiságomat.
A Csokifesztiválon nem pusztán a "hogyan lesz a fán lévő termésből csoki" folyamatát ismerhettük meg, mindenféle látnivaló és édesség is volt. Zsuzsa bevállalós volt és megkóstolta a kakaófa termését felbontás után. A sárga színű gyümölcsben középen lóbabnyi, kocsonyás anyaggal körülvett, világos színű "bab"-ok voltak. Azt mondta, hoyg a zselés anyag gyümölcsízre emlékeztette, de nem sikerült meghatározni, hogy melyikre. Nem volt szabad beleharapni, csak szopogatni lehetett. Aztán szárítják a letisztított nagy magot, majd kiszedik belőle a kakaóbabot. Azt újabb három napig szárítják napon pörkölés előtt. Remélem jól emlékezem a folyamatra. A pörkölés utáni eredményt már én is megkóstoltam, egyértelműen étcsoki íze volt. Az összes édesítés és egyéb eljárása az édesiparnak, vagy művészi csokoládégyártásnak csak ezután következik.
A fesztiválon jelen voltak azok az országok, akik vezető kakaóbab termesztők. Nem csak kakaójukat, hanem egy-egy jellegzetes ételüket is magukkal hozták, amit kóstolgatni/vásárolni lehetett. A legnagyobb kakaótermelők között említeném kishazánkat. Merthogy megtalálható volt a kürtős kalács és a bejgli is. A kürtős kalácsossal magyar nyelven beszéltünk egy-két szót, de a másik helyen csak jeleztük az afro-amerikai hölgynek, hogy ismerős a diós és a mákos bejgli is. A "csokigyár"-ban pedig különféle ízesítésű színezésű, formájú csokikat lehetett kóstolni, csokiszökőkutat bámulni, szóval.... az egyetlen akivel nem találkoztam és hiányzott a képből az Gombóc Artúr volt.
Volt még egy jópofa dolog, mexikói El Mariachi-k adtak rövid ízelítőt népviseletben hazájuk repertoárjából. Az egyik szám előtt letették hatalmas karimájú kalapjaikat a földre, majd az egyik felvette és a nézőközönségből kiválasztott lány fejére tették. Ami ez után következett, azt szerintem a lány nem fogja elfelejteni: igazi szerenádot adtak neki, mégpedig a javából és eltartott jónéhány percig. Fantasztikus hangjuk volt és nagyon jó hangulatot teremtettek.
Sétáltunk egy kicsit a parkban, ahol ismét tanúja lehettem Zsuzsa hihetetlen figyelmének. Komolyan, olyan a szeme, hogy vele megyek vadászni, ha egyszer erre adnám a fejemet. A ligetes részen kóborolva egyszercsak szólt, hogy ott van egy varánusz. Nagynehezen észrevettem. Azt mondja nem is egy, hanem kettő. Nem látom sehol... Sőt három! Tök rossz helyen kerestem, egymás hegyén-hátán volt a három fickó. Épp lazázott az egyik, a hasmánt a faágon, lábai a levegőben lógnak. Aztán miután megmozdult a másik kettő, akkor látom ám, hogy tényleg hárman vannak. Néhány fotó után illett őket becserkészni a másik oldalról is, Ott egy gyönyörű vöröses tarajút sikerült a fűben modellkedésre bírni. Közben szólt Zsuzsa a másik oldalról, hogy ott meg egy alligátor van éppen. De tök jó, mert itt sehol sem volt kiírva, hogy alligátorveszély van.... Alligátor úgy gondolta, hogy jobb neki a vízben, mi meg úgy, hogy jobb, ha tovább állunk. :)
A képen három varánusz is látható!
A csoki kóstolgatás és varánusz fotózás után itt volt az ideje egy kis sétára. De előbb még összefutottunk Supermennel pár szó erejéig. Nem akartuk szolgálat közben zavarni (épp egy házra vigyázott), úgyhogy hamarosan odébbálltunk.
Zsuzsa javasolta, hogy talán nézzünk akkor ki a Key Biscayne-re és mivel nekem is tervben volt ez a sziget egyáltalán nem tiltakoztam. Aztán meg hálát adtam az égieknek. Már itt vagyok két hónapja, de megint beleestem abba a hibába, hogy rosszul becsültem meg a távolságot. Úgy voltam vele, hogy majd kimegyek a világító toronyhoz, nem olyan nagy a sziget... Aha... azért roppant mód örültem beszélgetés közben, hogy Zsuzsának kocsija van, mert nem mondom, hogy lehetetlen lett volna eljutni, de.... nem kellett volna altatni utána az biztos. Egyébként így se kellett. Miután leparkoltunk a kocsival kisétáltunk az óceán partjára. Na ez már közelebb állt az én parti elképzeléseimhez. beach ez is, de ez már természetesebb környzet, mint South Beach volt.
Természetesen szandál le, irány a víz. Kicsit hűvösebb, mint decemberben volt, de nem vészes, hamar meg lehet szokni. A nadrágom persze megint térd föléig vizes lett, de hát itt hamar megszárad. Körbefotóztam a világítótorony épületét meg a partot is rendesen, majd tovább sétáltunk egész hosszú időn keresztül. A beach-et elhagyva a horgászok paradicsoma következett. Klasszul kiépített kiugrókról többnyire egy tekercs damillal és horoggal horgásztak. Halat ugyan nem láttunk fogni, de néhány trombitahal meg egyéb kisebb, csoportosan élő hal látványával tiszteletét tette előttünk. Ja igen és még volt valami, amitől ledöbbentem. Életemben ekkora vörös tengeri csillagot, mint amilyen nagyot (kettőt) láttunk itt, még sose láttam. Biztos vagyok benne, hogy az átmérője kellett hogy legyen félméter, mi ugyanis jócskán a víz felett voltunk, a víz alattunk eléggé átlátszatlan, de 3-4 méter lehetett. Hatalmasak, vastag karúak és pirosak voltak. Előjött azonnal a búvárénem és marhára szerettem volna közelről megvizsgálni a lényüket. :)
És hogy rend a lelke itt is mindennek: ki találja ki, hogy ez micsoda?
Neeem, nem egy elhagyott periszkóp darab...Aki arra tippelt, hogy ez bizony egy horgoknak való szemétkuka, na az tippelt jól. Ez is egyfajta szelektív hulladékgyűjtési mód. :)
Addig-addig sétálgattunk, amíg eljutottunk egy névtelen, elég nagy méretű öbölbe, ahol elég sok hajó volt kikötve, vitorlások és szivar alakú versenyhajó egyaránt.
Azért itt is vannak nagyon nem normálisak. Szerencsétlen kutya 800 fokban felöltöztetve.... :(
Megnéztük az öböl túlsó oldalán egy gyönyörű mangrove erdőt is, ami körül klasszul lehetett kajakozni a vállalkozó szelleműeknek.
A sok sétától - na meg attól, na meg attól, hogy lassan naplemente közelített, szükségét éreztük némi harapnivalónak, így azonnali kipróbálásra került a kikötőben található egyetlen, méretes étterem. Mivel én a tengeri herkentyűkből a tintahalat szeretem és volt rántva, így egy dominikai sör kíséretében fogyasztottam el a vacsorámat. Nagyon finom volt! :) Az étteremnek valószínűleg egy bizonyos fajta tengeri hal sütve lehet a híres fogása, mert majdnem mindenki azt evett. Akkora volt, hogy a nagyméretű tányérokról rendre lelógott feje-farka az áldozatnak.
Nemcsak a hal esett áldozatul, mi is. Kb ötven ember békésen fogyasztota a vacsoráját, amíg mi össze-vissza csapkodtunk, meg vakaróztunk. Na jó, én jobban.. Csak egyet mondok mi volt: no-see-um. Már éppen örülni kezdtem, mert három hét telt el az első attack óta, és szinte alig látszottak már a pöttyeim. Most körbezabálták ezek a szemmel alig látható kis élőlények a nyakamat és mindkét alkaromat. Szóval megint rendesen vakaródzom. :(
Visszafelé ugyanazon az úton sétáltunk, mint idefelé csupán a naplemente tette handulatosabbá utunkat. Volt két mókus és néhány szitakötő is. Majdnem sötét lett, mire megtaláltuk az autót. Nem kellett altatni.
Vasárnap újabb kalandokra álltam készen. Metróval elmentem a Brickell állomásig és onnan sétálva bejártam a Calle Ocho jórészét. Ez a hely, a nyolcadik utca a Little Havanna városrészben található és nevéből is adódik, hogy a kubai bevándorlók által sűrűbben lakott terület. Igazán különleges hangulata van, de tényleg. Nagyon tetszett.
A 15. utca magasságában van egy dominókert, ahol az idős kubaiak - férfiak és nők is - összegyűlnek és dominóznak, meg sakkoznak. A házakon kubai feliratok, a földön a Hollywood-i hírességek sétányához hasonlóan itt is csillagot kaptak a kubai csillagok. Az utcán kubai zene szólt, szóval nagyon hangulatos volt minden.
Találtam egy templomot, először még nem tudtam pontosan milyen templom is, később láttam, hogy metodista. Épp szertartás volt bent. Nem mentem be, csak a bejárati ajtónál álltam és figyeltem mi történik. Egy fickó, papféle, kezében a mikrofonnal mászkált a padok között, embereket szólított meg, majd köszöntötte őket. Kicsit bohócmódon ugrált is a figura, teljesen jó hangulatot teremtett bent és aktívan foglalkoztatta a padban ülőket is. Láthatóan élvezték. Szabadon érkezhettek közben és mentek is el néhányan. Engem is be akartak invitálni, de mondtam, hogy "no hablo espanol" így nem noszogattak tovább.
De megtalálható az utcai grafiti is, de ezen formája egészen elfogadható számomra.
De a híres tradicionális kubai szivar sem lehet hiánycikk az itteni utcákon:
Meg volt az első negatív tapasztalatom is Miami-ben, erre két hónapot kellett várni, úgyhogy egy szavam se lehet. Már visszafelé úton voltam a városközpont felé - gyalog persze - amikor eldöntöttem, hogy valamit kéne enni, mert ha kimegyek újra Key Biscayne-re, ott nem biztos, hogy fogok. Az 5. Ave magasságában járhattam, ahol volt egy nyitott kajálda, természetesen kubai dolgokkal. Gondoltam a kubai szendvics eddig bejött, hol máshol ehetnék autentikusabb helyen, mint itt, hát kértem egyet, meg - ha már vasárnap van - egy kis Heineken-t. A végén meg a számlát... Lementem hídba...20 dollár 14 cent volt. Azt hittem valami tévedés, mert a sör 4 dollár azt tudom, de egy szendvicsért.... Elismerem, hogy nagy és finom volt, de nem egy főzött étel, vagy ilyesmi.... Kifizettem, de őszintén szólva keserű szájízzel. Tény,hogy elkövettem azt a hibát, hogy nem kérdeztem meg a szendvics árát, de máshol ez 6-7 dollár körül szokott lenni. Eszembe nem jutott, hogy egy ilyen helyen ilyen árat kérhetnek érte. A számla ott volt nyomtatva, így mese nem volt, leróttam az összeget.
Egy darabig még morgolódtam a történeten, eszembe jutott amikor otthon hallok turisták átveréséről, most úgy éreztem én vagyok hasonló cipőben, még ha nem is olyan mértékig, mint amit Pesten hall az ember. De eldöntöttem, hogy nem engedem elrontani a kedvemet és visszatérve a Brickellre a B jelű busz felé vettem az irányt. Key Biscayne-nek van egy másik híres beach-e is, ez pedig a Crandon Parknál van. Bosszúságom ellentételezéseként két nagyon kedves emberrel sikerült összefutni. Az egyik a Trolley vezetője volt, aki elnézést kért, hogy váltás van, néhány percet várni kell, majd miután kiderült hogy tulajdonképpen nem is lesz jó nekem a Trolley még ő kért elnézést miatta. A másik pedig a buszsofőrnő volt, aki nagyon készségesen segített az összes turistának. Mindenki megmondta hol akar leszállni és ő külön észben tartotta és szólt mindenkinek. Tényleg nagyon figyelmes volt. Igy kerültem én is a Crandon Park déli bejárójához.
Átjutva a tekintélyes méretű parkolón ismét egy kellemes partszakaszt sikerült találni, végre voltak pálmafák, amik árnyékot adtak, ha valaki nem akart megaszalódni a napon, ez is sokkal jobban tetszett, mint South Beach emiatt. Szandi ismét le, és itt iszonyú jót lehetett sétálni, mert elég hosszan tart az a nagyon sekélyes rész, aminek az úszók valószínűleg annyira nem örülnek. Kite-osok színesítették a tenger és az ég kékjét. Sőt volt egy homokpad igazi finom, óceáni homokkal, akkorát pacsáltam a térdig érő vízben, mint egy gyerek. :) Persze megint csurom vizes lettem, de a nadrágom már kezdi megszokni. :) Régen mindíg azt mondtam, hogy milyen legyen a búvár, ha nem vizes?! :)
Sétámat az északi kijárónál fejeztem be. Azt hiszem ideje is volt, mert bár nem volt harapós a nap és a szél is eléggé élénk volt, én úgy leégtem a nyakamnál és a dekoltázsomnál, mint a pirosra sült pecsenye. Persze itt is kattogott néhányszor a fényképezőgép, majd szépen hazafelé vettem az irányt. Hétfőn megint suli, még elővettem egy picit az idiomákat, de inkább csak lelkiismeret nyugtatásképpen. Még harcoltam egy kicsit a csípéseimmel, felszippantottam az esti fél liter kakaómat, aztán álommanók országába tévedtem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aniko1010 2013.01.30. 20:31:40
puszi itthonról
Utolsó kommentek