Ébredés után némi kakaó, majd zuhanyozás. Kipróbáltam a hajszárítót is, meglepően jól működött. Már korábban kikukkantottam az ablakon, nem ígérkezett olyan barátságtalannak lenni az időjárás, mint előző nap volt. Se nem volt hideg annyira, se nem volt esős. A napnak mondjuk híre-hava sem volt látható, de ígéretét küldte interneten, hogy tiszteletét teszi kicsit később. 

Reggelit követően pillanatok alatt túl voltam a check out-on és máris útra keltem kisautómmal nyugat felé. Tudtam, hogy jókora út áll előttem. Noha öt és félórásnak jósolta az útvonaltervező, azt nyilván főútvonalakra, autópályára tervezte. Én viszont továbbra is kerülni akartam ezeket a gyorsforgalmú utakat. Tampán kellett megtalálnom a 41-es utat, amin egészen Miami-ig is eljuthatok. 

A szállodától pár saroknyira már rá is kanyarodtam a 4-es útra. Még Orlando területén elhaladtam a Disney Wold különböző parkjaihoz vezető lehajtók mellett. Ezek azért eléggé kint vannak, vagy legalábbis távolabb estek az én szálláshelyemtől, de könnyen megközelíthetőek. Gyorsan szaladtak a csíkok középen, így hamarosan Tampába érkeztem, ami egy nagyobb város a Mexikói-öböl partján. Mivel egy magasságban van nagyjából Orlando-val, ezért a növényzet sokat nem változott, talán több lett a pálmafa. Néhány toronyház épült a belvárosi részen. Szombat reggel /délelőtt lévén nem túl sok kocsi volt még. Egy picit tekeregtem a belvárosban csak úgy kocsikázva. Megvolt az az előnyöm, hogy a GPS úgyis állandóan vissza akart terelni a 41-es útra, amit betápláltam neki, így eltévedni nem nagyon hagyott. 

Időnként eszembe jut, hogy amikor csak úgy megyek a saját fejem után, ő meg próbálkozik folyamatosan az általa helyesnek tartott útra téríteni, egy idő után miért nem szól ki egy hang belőle, hogy akkor menj a..., amerre akarsz, meglátom mi sül ki belőle. Nem ezekre a szavakra gondoltam, de ezt talán bírja az internet szépérzéke... Meg aztán arra is, hogy még jó, hogy a gépek nem rendelkeznek emberi tulajdonsággal. Türelmesebbek, mint mi... 

Szóval Tampa. Rövid tekergés után hamar túl is lettem rajta, majd a következő nagyobb település Sarasota volt. Egyébként néha elég nehéz megállapítani, hogy egy adott területen ha jársz vajon melyik településen is vagy, egyáltalán elhagytad-e már a határát. Itt egyébként  baromi sok tábla van az út mellett. Nem elsősorban közlekedési táblára, hanem információs feliratokra (na meg persze reklámra) gondolok. Gyakran túl sok is. Egyrészt a nyelvet nem készség szintjén beszélő elveszik a részletekben és néha fontos infó az utolsó pillanatban ugrik be neki. Másrészt sötétben szerintem esély nincs kivélasztani a lényegeset. Egy kicsit ahhoz a helyzethez tudnám hasonlítani, hogy mennyire feliratoznak itt mindent, mint a klasszikus mikrosütős esetben, hogy ne szárítsunk benne macskát. 

Sajnos a vége lemaradt, de talán érthető a lényeg... :)

Sarasotáról Balázs jutott eszembe elsőként, aki nemrégiben itt volt néhány hónapot pilótasuliba járva. A város egészen fiatalnak tűnik, új épületekkel, legalábbis itt a 41-es út mentén. Egy picit megváltozott ezek után a környzet. Az eddigi lakónegyed - bevásárlónegyed ütemébe egy új akkord is belépett, ezek pedig az kórházak, vagy egészségközpontok inkább. Valószínűleg a híres színésznők nagy többsége ide járhat inkognitóban plasztikai sebészhez, mert az út mellett egy idő után 10-nél abbahagytam a számozást. De mindenféle más központ is megtalálható volt. Igy aztán egy időre a lakónegyed - bevásárlónegyed - egészségcentrum triója vette át a területet. 

Az úton egyébként mindenféle járművel és figurákkal lehet találkozni. A motorokat többnyire bukósisak nélkül, vagy épp mezítlább vezetik. 

Sajnálom, hogy az orra lemaradt.. :(

Korábbi napokban beszélgettem Miami-ban élő ismerőssel, aki említette, hogy Fort Myers-ben található Edison és Henry Ford háza és múzeuma is. Délután egy órára járt az idő, ezért úgy döntöttem, hogy a múzeumot megkeresem. Nagyon könnyű volt megtalálni (naná, megint a GPS) alig egy kőhajításra volt az egyébként kijelölt utamtól. 

A múzeum előtt egy óriási fa állt. Abból a fajtából, aminek léggyökerei ha elérik a földet egy idő után szinte fatörzzsé alakulnak át.  Sok-sok év után úgy néz ki, mntha egy hatalmas facsoport lenne, pedig igazándiból csak egy fa, rengeteg megkapaszkodott léggyökérrel. Hatalmas lombozata jókora árnyékot és persze kitűnő fotótémát ad.

A múzeumban megcsodálhattuk Edison által alkotott műszaki dolgokat, a mindenki által ismert izzótól a gramofonon és különféle vetítőberendezéseken át a távírókig. De ugyanúgy ott volt a Ford által megalkotott autók egy-egy példánya. A két feltaláló jó barát volt, egymás mellett volt a házuk is a parti oldalon. Edison jelentős botanikai kutatásokat is végzett. A házak és a botanikus kert is látogatható, nekem idő hiányában azonban tovább rövidesen tovább kellett állnom.

Annyi még mindenképp érdekes volt, hogy a múzeum parkolójában lévő autók rendszámtáblája alapján a fél Amerikai Egyesült Államok képviseltette magát, ezt eddig egy helyen sem tapasztaltam.

Fort Myers egyébként egy szimpatikus városnak tűnt első látásra, hosszan elnyúlt a Mexikói-öböl partján. Állítólag jelentősebb magyar kolónia is megtalálható a településen. 

Továbbra is dél felé haladtam. Kezdtem elfáradni és még elég sok volt hátra, ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt keletnek fordulna a 41-es út, mégis a fizetős útszakaszt választom, mert talán gyorsabban hazaérek. Azonban addig még találnom kell egy benzinkutat, amit itt aztán igazán nem nehéz. Kiválasztottam egy Mobil kutat, tudtam, hogy ott jó eséllyel elfogadják a kártyámat és bementem a shopba.

Nem emlékezem pontosan, hogy írtam-e már, de itt egy kicsit másként kell tankolni mint otthon. Előbb be kell menni a shopba, megmondani hol állsz, milyen üzemanyagból mennyit akarsz tankolni. Ezután lehúzzák a kártyádról az összeget, majd vissza kell menni a kútfejhez. Ott megnyomod az általad kiválasztott típusú benzin gombját, beledugod a töltőt a kocsiba és elindítod a benzint. Magától meg fog állni az összegnél, amennyit kifizettél. Ha véletlenül úgy adódna, hogy mégse töltöttél bele annyit, mint amennyit levontak a számládról, vissza kell menni  a shopba és kapsz egy kis jóváíró cetlit. Ez az egész folyamat csak akkor van így, ha külföldi kártyád van, mint ahogyan nekem is. 

Visszatérve a shophoz, bementem, mondtam, hogy 25 dollárért szeretnék tankolni. Nagyon nem akart megérteni a fickó, Nem akarta elfogadni a kártyámat sem. Mondom, hogy máshol már fizettem ennél a kúthálózatnál, biztos, hogy jó a kártya. Kérdezte, hogy honnan jöttem, mondam neki Európából, Magyarországról. Fogta, mégegyszer megpróbálta a kártyámat és láss csodát működött. Visszamentem a kúthoz, egyszercsak megjelent mellettem a fickó, hogy Magyarország? Hol is van az pontosan? Olyan ismerős neki... Merthogy ő Oroszországból jött. Hát mondom egész sokáig szomszédok voltunk. Aztán elkezdtem sorolni északról: Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország.... Vengerszkaja... Ja-ja!!! - mondja. Megörült, hogy kontinensbélit talált. Néhány szó után vissza kellett mennie a pénztárhoz, én meg folytattam az utamat hazafelé.

Őszintén szólva nem volt jó választás a gyorsforgalmi út. Fél óra időkülönbséget jelezett az útvonaltervező, de mivel  Miami-be érve sokkal többet kellett menni a városban ezért amit nyertem a vámon azt veszítettem a réven... Eléggé elfáradtam, mire hazaértem. Jó kis három nap volt, megismertem más részét is Floridának, kicsit más, kevésbé turistás területeket is. Bár az időjárás nem volt túl kegyes, legalábbis a második napon, talán egy picit jól is esett hűvösebben lenni.

Egyébként most, hogy már néhány olyan emberrel beszéltem, akik más területekről érkeztek ide és több éve letelepedtek, szinte kivétel nélkül hiányolják az évszakok változatlanságát. Úgy tűnik, hogy ezt nem nagyon lehet megszokni. Volt olyan, aki csak azért utazik el ősszel, vagy télen, hogy egy picit újra átélhesse, mert a szervezetének szüksége van a téli állapotra. Őszintén szólva én nem szeretem a telet a hideg meg a lucsok miatt, de itt a tél is olyan meleg és főleg párás, hogy nem tudom elképzelni hogy lehet kibírni itt egy nyarat például. Nézek ki az ablakon, szikrázó napsütés, kék ég 27 fok és ha kilépek az ajtón szinte visszalök a páratartalom. Azt hiszem, ha mindíg itt élnék, lehet, hogy én is jobban szeretném a teleket, de legalábbis a hűvösebb időjárást, mert valahol az egyéni létem evolúciója ehhez kódolódott. Azért egy ilyen mesés időszakot valahogy majd csak átvészelek egy alkalommal. :) 

És ha már egyszer napkeltés képpel indítottam ennek a három napnak a leírását, fejeződjön be egy naplementéssel. Bár nem túl jól sikerült kép, de a színvilág, amit a lebukó nap képes teremteni, talán átmegy a képen keresztül:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.