Kwind 2012.12.24. 22:24

Itt nincs BKV-ellenőr! :)

Ismét két jópofa dologgal kell kezdenem: az első, hogy tegnapelőtt reggel amikor a buszra fel akartam szállni, kiderült, hogy a Ticketem éppen lejárt. Pontosabban már nem volt rajta két dollárnyi összeg. Készültem rá, mert nem tudtam mennyi van még rajta, ezért a zsebembe nyúltam, hogy elővegyem a két egydolláros bankjegyet megetetni a géppel. Kérdezte a sofőr, hogy hová megyek. Mondom neki, hogy a metróhoz. Azt mondta, hogy akkor ne fizessek semmit, ott úgyis kell majd. Menjek hátra és happy holiday-t nekem. :) Megköszöntem. Egyébként észrevettem, hogyha valakinek nincs pénze mondjuk, csak egy dollár, vagy épp lejárt a kártyája, akkor a buszsofőrök előszeretettel tesznek engedményeket. Itt ugyanis nem lehet "BKV-ellenőr" ugyanis a sofőrnél lévő automata számolja és kezeli a pénzt. A többi a sofőr dolga.

A másik egy újabb jópofa történet a restroom-okról. Történt az eset, hogy szükségét éreztem, hogy meglátogassak egyet. Ha menni kell, hát menni kell, ahogy mondani szokás. Találtam is egyet, kiválasztottam a nekem legszimpatikusabbat, aztán kisdolog.... nagydolog... dolog vége... papír... gatyó fel... ürítés. Mármint a vécéé. Alapvetően műszaki beállítottságú vagyok, de egy idő után elkezdtem vakarni a fejemet, hogy most mit csináljak. Próbáltam csavarni, húzni, tolni, tekerni, nyomni mindent, amit csak a lehúzó szerkezeten lehet. Nem én lehettem az első, mert egy picit már meg volt lazulva... Semmi... Aztán próbálkoztam sorba nyomogatni a csempét.... csak nem hagyhatom úgy hátra a helyet, ahogy volt... semmi.. Kb 3 perce próbálkoztam már mit csináljak, próbáltam hallgatózni, hátha a többiek zajából kiderül a dolog, de végül kezdtem feladni.... Egyszer csak amint hátraléptem egy lépést, a vécé önálló életre kelt és saját magától kiszippantotta még a kétséget is a fejemből, hogy disznóólat hagyok magam után. Némi vigyorgás után rájöttem: fotocellás. :) Hát kérem... valószínűleg még mindíg gondolkodik a szomszédos hölgy, hogy mi történhetett ott a kis fülkében, amin ilyen jót mulattam.. :)

De hogy a dolgok közepébe vágjak, szombaton a Go Miami Card második napját töltöttem le. Miután meg kellett cserélnem a tervezett programokat, ezért a Miami Seaquariumban kezdtem. Sajnos csak másfél órám volt, igy azon kívül, hogy körbenéztem, csupán egy delfinshow megtekintésében tudtam részt venni. Mondjuk a nagy fényképezőgépem éppen hálás volt ezért, mert csupán kétszer vett tengeri fürdőt aznap. Még jó hogy cseppállóként árulták. Momentán épp csak alá nem dugtam a víznek annyira nem volt vizes. Meg persze én is. :) Szerintem a delfinek kifejezetten versenyeznek, majd röhögnek a víz alatt, hogy kinek sikerül nagyobb fröcskörészést csinálni. :)

Szóval Seaquarium. A Biscayne Island szárazföld felőli oldalán található. Őszintén szólva én nagyobbra számítottam. Területre is. De ami igazán meglepő volt számomra, hogy ezeknek az óriási tengeri élőlényeknek milyen..... sivár az életük. Perszen naponta többször is produkálhatják magukat a nézőközönség előtt, meg tanulnak is, de.... hogy is érzékeltessem... Amikor otthon az állatkertbe kimegyek és megnézem a fókákat, akkor tudom, hogy messze vagyunk a tengertől, a természetes élőhelyüktől, iszonyú költséggel jár fenntartani a létüket. Valahogy elfogadhatóbb, hogy kicsi területen élnek. De itt, ahol az óceánban egy kis szigeten vannak és kb ugyanakkora az életterük, mint otthon, akkor... nem is tudom...

Attis, ez a két kép neked! :)

Nem vagyok elvetemült állatvédő, de ez egyáltalán nem tetszett amit láttam. Nyilván itt is jelentős költségekkel jár a fenntartása egy ilyen intézménynek, de mondjuk egy akkora medencében, mint egy-egy híresség házában látható, él három (!) Lamantine. Óriási állatok, pici hellyel. Igaz nem gyors mozgásúak, mint a delfinek, vagy a fókák, de körülöttük a medence falai és semmi.... Szóval baromi unalmas lehet az életük. Plusz ha az ember látott már vadon élő delfint, de úgy igaziból.... tisztára az jutott eszembe, mintha valakit életfogytiglanra ítélnek egy sivár börtönben és ha tetszik neki, ha nem ott kell élnie. Képzeljétek el egy kardszárnyú delfinnek egy medencényi életteret.... na mindegy. Egyébként egy hely került kialakításra, ami természetes környzetnek hatott, ez pedig a Flipper névre keresztelt delfin területe. Nem tudom, hogy ez azonos-e a filmbéli szereplővel, vagy csak ugyanaz volt a keresztszülője.

A delfinshow kétségtelenül látványos volt, ügyesek és okosak ezek a teremtmények. Láttam fókaetetést is. A gondozók szerintem nagyon szeretik az itt lévő állatokat. A többi lehetőség meg nem rajtuk múlik. Azt is el kell ismerni, hogy volt például fél szemére vak fóka is, ő az óceánban valószínűleg már rég elpusztult volna, tehát van jó vonatkozása is egy ilyen helynek.

Sajnos nem volt több időm, de kaptam egy lehetőséget. Amikor a pénztárnál megkaptam a belépőjegyet, adtak mellé egy kaparós sorsjegyet is. Képzeljétek, szerencsém volt, nyertem egy 6 főre szóló 50 %-os kedvezményre jogosító lehetőséget. Hazaérve felajánlottam házigazdámnak, hogy ha gondolja családostól ki tudunk látogatni a későbbiekben a kártyával. Igy nekem is lehetőségem lesz akár egész napot kint tölteni és fotózni a különböző produkciókat, ők pedig olcsóbban megnézhetik amit eddig csak a vendéglátóm látott évekkel ezelőtt.

Időben értem a Bayside-ra, ahonnan indult a busz az Everglades túrára. No ez érdekesen sikeredett. Túl azon, hogy nagyon kényelmes kb 20-25 fős busszal mentünk, egy órát azon tököltek, hogy hogyan szedjék össze a South Beach-i szállodákban lévő érdeklődő turistákat. Ennek az lett a vége, hogy mindkét busz kiment a South Beach-re, aminek sok értelme nem volt, minthogy egy órát ültünk a buszban fölöslegesen. Ez mondjuk elég buta szervezés volt. Számomra meg különösen, mert megnéztem, hogy szombat lévén mi az utolsó buszom. (Pici agyam azon gondolkodott, hátha beleférne mégegy esti hajócskázás... ) Döbbenten láttam, hogy 6.40-kor indul a metró végállomásáról. Ami azt jelenti, hogy nekem legkésőbb 5.40-kor el kell indulnom a belvárosból, hogy elérjem. Utána semmi. Se éjszakai járat, maximum taxi... Az esti hajócskázást annak függvényében rendeltem el, hogy visszaérünk-e időben vagy sem. Ha nem, tök mindegy mikor taxizok, ha mégis, akkor jobban járok ha buszozom.

Az Everglades túra tetszett, bár jobb lett volna, ha saját ütememben tudom megnézni. Először airboat-tal mentünk. Ez egy olyan jármű, aminek gyakorlatilag nincs merülési mélysége, hogy a mocsárban a sűrű növényzet között is tudjon közlekedni. A hajtóműve jókora, repülőgép-propellernek is beillő két hatalmas ventillátor. Méretéhez illő hanggal. Úgyhogy az utazás megkezdése előtt mindenki kapott egy-egy narancssárga matricát a ruhájára, ha az alligátor megenné, akkor tudják melyik csoporthoz tartozott, és ugyan olyan színű füldugót, mert az meg nem szereti a hatalmas hüllő, kiköpi. :)

Airboat rider vagy driver nem tudom pontosan, aki egyébként egy jópofa fickó volt kb a tizedik percben közölte, ha valaki véletlenül látna egy krokót (tudon alligátor), akkor szóljon, mert ő személyesen fog bemenni érte derékig a mocsárba, hogy jobban megmutassa nekünk. Igéretét két dologra alapozta. Az egyik, hogy nincs az az épeszű jószág, aki ilyen zajban, amit naponta többszáz turista utaztatásával okoznak a járműveik itt maradna. A másik pedig, hogy hideg van. Mármint az itteni viszonyokhoz képest. Ezért még a maradék ébren lévő is elbújik melegebb helyet keresve és ki se dugja az orrát a vízből, hacsak nem muszáj. (Erre a mondatra majd visszautalok később. :)

Maga az Everglades óriási területű. Első látásra a mi Hortobágyunkat jutatta eszembe. Hatalmas sík terület, sok fűvel, néhány facsoporttal, a látóhatáron csatlakozik a láp és az ég. Különös világ. Szívesen maradnék benne kisebb társasággal és kevésbé zajos környezetben egy kicsit jobban megismerni. Ráadásul gyönyörű naplemente igérkezett...

Szóval, a krokók elbújtak, hogy még az orrukat se dugták elő. Az airboat túra után alligátor show következett.... volna. Ezek a meglehetősen rusnya jószágok a nézőközönség hangos hujjogására sem voltak hajlandók megmozdulni. Az idomárjuk elmondta - ő egy másik fickó volt - hogy a show ma meglehetősen egysíkú lesz: kérdezzünk, ő válaszolni fog. Megpróbál valami életet lehelni legalább az egyik fickóba ott lent a vízben. Frankón az orrát pöckölte, kopogtatta, próbálkozott még hússal is. Alig némi eredménnyel. Nekik hideg van.

A fő attrakciót az jelentette, hogy a srác napszemüvege véletlenül beleesett a medencébe. Mondta, hogy azért ez egy kétszáz dolláros napszemüveg, valahogy azért csak visszakéne szerezni. Hozott egy kicsit hosszabb botot, mint egy baseball ütő, azzal próbálta a vízből kihorgászni a tulajdonát. Na ez azért nem tetszett a hüllőknek. Megmutatták, hogy mégse csak felfújt gumiállatkák. De nem volt több egy-két csapásnál.

Aztán még egy jópofa jelenet volt, amikor egy kölyök alligátort - úgy hívják snappy - fotózás céljából farkon ragadott. Amikor egy kisfiúnak a kezébe akarta adni, akkor történt valami esetlenkedés, amit nem is láttam, hogy micsoda, csak a röhögésre lettem figyelmes. Ennek a snappy-nak nem volt leszigetelőszalagozva a pofája, mint amit nekem a Jungle Islandon a kezembe nyomtak. Miután nem tetszett neki valami, ezért hideg ide, vagy oda, a vegzatúra miatt elkezdte csattogtatni a fogát az idomár legféltetteb kincse felé... Gondolta ezt a farkon ragadást most visszaadja....A gondozó kishíján elhajította snappy-t a nézőközönség nem kis derültségére. :)

Szívesen megnéztem volna az Everglades területén őshonosan élő Micosukee indiánok faluját, de az nem a program része. Jó lett volna a naplemente is, de ma az sem volt a program része. Viszont cserébe elértem a hazafelé tartó utolsó buszomat. Ha meglesz a kocsi, azt hiszem mindenképp eljövök errefelé. Egyszerű idejönni, egy naplemente fotózást mindenképp megér.

Tegnap este vendéglátóm meghívott egy karácsonyi időszak alatt működő parkba, ahol vidámparkosok, kiállított különböző figurák voltak láthatóak s pecsenysütők kínálták portékájukat. Jó nagy látványosság, jó nagy tömeggel. Mint otthon egy búcsú.

Tonja mama, Gabriella baba, Monica és Alexander.

Ma 24-e van. Az otthoniak ezekben a percekben ülnek az asztalok körül vacsora utáni sziesztával töltve az időt, vagy épp a tévé előtt az unalomig ismételt karácsonyi filmek egyikét nézik, esetleg most bontogatják az ajándékokat. Itt még teljesen dél van. Meg aztán ez nem is ünnep itt, hanem csak 25-e. Reggel a kismanók megkapják az ajándékokat a rokonoktól, szülőktől, aztán 26-a már munkanap. Itt Santa Claus hozza az ajándékokat a gyerekeknek. Készültem én is egy-egy apró ajándékkal.

Nekem ez a nap ismét újdonságot hozott. Elhoztam a kibérelt autót, egy Toyota Yarisom lesz egy ideig. Gyakorlatilag nullkilométeres a kocsi, van benne 600 mérföld összesen. Automata, benzines. Kicsit nagy hátrafelé a holttere, meg kell szokni. Remélem jó haverok leszünk. Igyekszem vigyázni rá, remélem ő is rám. Eltévedés nélkül hazaértem vele. Délután tervezek még egy rövidebb kocsikázás a környéken. Aztán én is visszavonulok kicsit karácsonyozni. Noha otthon már jócskán éjszaka lesz, talán hajnalodik is, nekem akkor lesz lehetőségem megélni karácsony estéjét!

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kwind-miami.blog.hu/api/trackback/id/tr924980388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attisbau 2012.12.25. 07:30:37

Köszönöm a delfineket.
Boldog karácsonyt
Puszilunk Attisék.

Kalandozás Miami-ban

Keresés

Friss topikok

Címkék

Utolsó kommentek

Linkek

Archívum

Feedek

Egyéb

Kwind 2012.12.24. 22:24

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek: